2015. április 27., hétfő

[Evangelium] 2015-04-27

2015. április 27. – Hétfő

Abban az időben így szólt Jézus: „Bizony, bizony, mondom nektek: Aki nem a
kapun megy be a juhok aklába, hanem máshol, az tolvaj és rabló. Aki
viszont az ajtón megy be, az a juhok pásztora. Az őr ajtót nyit neki, a
juhok pedig hallgatnak szavára. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket.
Miután mind kivezette, előttük halad, és a juhok követik, mert ismerik a
hangját. Az idegent nem követik, sőt elfutnak tőle, mert az idegen hangját
nem ismerik." Jézus ezt a hasonlatot mondta nekik, de ők nem értették meg,
hogy miről beszél. Jézus ezért így folytatta: „Bizony, bizony, mondom
nektek: Én vagyok az ajtó a juhok számára. Akik előttem jöttek, azok
tolvajok és rablók. Nem is hallgattak rájuk a juhok. Én vagyok az ajtó:
aki rajtam keresztül megy be, az üdvözül, ki- és bejár, s legelőre talál.
A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson. Én azért
jöttem, hogy életük legyen, és bőségben legyen."
Jn 10,1-10

Elmélkedés:

Jézus beszédeinek sajátossága, hogy példabeszédeket használ, azaz
képekkel, hasonlatokkal világítja meg mondanivalóját. A tapasztalat
szerint hallgatósága így könnyebben megérti üzenetét. Különösen is szükség
van e képes beszédre, amikor önmagáról, származásáról és küldetéséről
beszél. Hogyan tudja megértetni a néppel, hogy ő Isten, bár emberi
valóságában áll előttük? Hogyan tudja elfogadtatni, hogy a mennyei Atya
küldötte? Hogyan tudja meggyőzni az embereket, hogy ő valóban Isten Fia?
A mai evangéliumi részletben ilyen hasonlatokat foglal össze János
evangélista, aki egyben azzal indokolja Jézus hasonlatokban gazdag
beszédmódját, hogy az emberek nem értették meg őt. A kapun bemenő jó
pásztorról és a nyájhoz más módon közeledő tolvajokról van szó, illetve
arról, hogy a juhok csak a pásztor hangját követik, az idegentől elfutnak.
Jézus tehát azt állítja magáról, hogy ő a jó pásztor, azaz érdemes őt
követni. Saját tanítását ezzel megkülönbözteti kora más
törvénymagyarázóinak tanításától, jelezvén, hogy azokat nem érdemes
követni.
Napjainkban sokan fellépnek a nép vezetésének és a közvélemény
alakításának igényével. Érdemes mindenkor megnéznünk, hogy kinek a
megbízásából, kinek az érdekében cselekszenek. Csak a maguk dicsőségét és
felemelkedését kívánják vagy valóban a népet akarják szolgálni?
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk, Te megvilágosítasz minden embert, aki e földre születik. Kérünk,
ragyogja be szívünket kegyelmed fénye, hogy mindig azt gondoljuk és
tegyük, ami méltó Hozzád, Előtted kedves, és őszintén szeressünk Téged.
Amen.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://evangelium.katolikus.hu/teljes/?nap=2015-04-27
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20150427.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!

A 2014-es év karitatív akciói közül a vallásos borítójú iskolai füzetek
adományozása az ötlet eredetisége miatt nagy sikert aratott. Sokan
csatlakoztak az adományozókhoz, és a gyerekek is nagy örömmel fogadták az
ajándékba kapott 20 ezer füzetet. A sikeren felbuzdulva idén is legalább
ennyi füzetet szeretnénk eljuttatni rászoruló gyermekeknek. A különbség
csak annyi, hogy nem a nyár végén, hanem korábban, azaz még a nyári szünet
megkezdése előtt történik a kiosztás, hogy a szülők a nyári
tanszervásárlás során már tudjanak arról, hogy gyermekük számára ezeket a
füzeteket már nem szükséges beszerezniük.

Sokak számára ismert, de érdemes felelevenítenünk a legfontosabb
információkat. Teljesen szabvány füzeteket készítünk, négy féle
változatban: első osztályos vonalazású, négyzetrácsos, vonalas alsós és
felsős. Az újdonság az benne, hogy a borítója vallásos tartalmú, azaz
gyermekek számára készült rajzzal, egy-egy evangéliumi jelenettel az
elején. Hittannak és más tantárgyaknak egyaránt használható.

A cél az evangelizáció. A gyereknek legyen a focistás és popsztáros
füzetei között egy vagy akár több vallásos is, amit például hittannak
használ. Katolikus iskolákban nem ciki, de állami iskolában bizony
hitvallás a gyerek részéről, ha ilyet használ.

Idén is a plébániákra és egyházi iskolákba juttatjuk el nagyobb, néhány
száz darab mennyiségben, az iskolás gyerekek számától függően. A kiosztást
a plébánosok és hitoktatók végzik. Külön címre nem küldenénk, mert a
postadíj többe kerül, mint a néhány füzet. A gyerekek természetesen
ingyenes kapják. E karitatív akcióval az evangelizáció mellett a
hitoktatást is támogatjuk, segítjük.

Egy általános iskolás gyermek évente 16-20 db füzetet használ, a kezdő
füzetcsomag nem szokott elég lenni, évközben újakat szükséges beszerezni.
Nagyobb mennyiségben 74 Ft egy ilyen füzet nyomtatása és 6 Ft/db áron
postázható (persze nem egyesével). 1600 Ft adományból 1 gyermek 1 éves
füzetigénye biztosítható. A gyakorlatban ezúttal is a tavalyi módszert
követjük a kiosztáskor: egyrészt minél több gyermek kapjon 1-2 füzetet,
másrészt a leginkább rászorulók 20 darabos füzetcsomagot kapjanak.

Idén a füzetcsomagok mellé golyóstollat is szeretnénk adományozni a
következő evangéliumi felirattal: "Boldogok a tisztaszívűek, mert ők
meglátják Istent" (Mt 5,8).

Szeretettel, kérem, ha van rá lehetősége, Ön is támogassa karitatív
akciónkat 1600 Ft adománnyal!

Az adományozók által felajánlott mennyiség, valamint a kedvezményezettek
listája folyamatosan frissítve megtekinthető az alábbi linken:
http://zalalovo.plebania.hu/list/news/iskolai_fuzet_2015

Köszönöm, ha nagylelkű adományával Ön is segíti a gyermekek
evangelizációját!
Szeretettel: István atya - Horváth István Sándor
2015. április 27.

A füzet akcióra szánt adományokat 2015. május 20-ig várjuk. Köszönjük,
hogy Ön is támogatja az e-vangelizációt!

1. Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: Iskolai füzet

2. Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: Iskolai füzet
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB

3. Sárga postai csekk kérhető tőlem a zalalovo@gmail.com címen e-mailben.
Kérem, írja meg nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden
jelezze, hogy Iskolai füzet-akció támogatásához kér csekket.
4. Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6. Megjegyzés: Iskolai füzet
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum