2013. december 10., kedd

[Evangelium] 2013-12-10

2013. december 10. – Kedd

Egy alkalommal Jézus ezt a példabeszédet mondta tanítványainak: „Mit
gondoltok? Ha valakinek száz juha van, és egy elcsatangol közülük, nem
hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyen, és nem megy-e, hogy megkeresse
az eltévedtet? Ha aztán szerencsésen megtalálja, bizony mondom nektek:
jobban örül neki, mint az el nem tévedt kilencvenkilencnek. Éppen így
mennyei Atyátok sem akarja, hogy csak egy is elvesszen e kicsinyek közül."
Mt 18,12-14

Elmélkedés:

A bűnös ember megmentésére induló irgalmas Istent szemlélteti az elveszett
bárányt kereső pásztorról szóló példabeszéd. A jó pásztor érzi, hogy a
nyáj minden bárányáért felelős, s egyet sem hagy elveszni. Felelősséget
érez kivétel nélkül valamennyi iránt. Nagy az öröme, amikor megtalál egy
elveszettet, s jobban örül neki, mint az el nem tévedteknek. Jézus
megváltó születését és megváltó halálát kapcsolja össze a jó pásztor képe,
hiszen a mi Urunk azt mondta magáról, hogy ő a jó pásztor, aki életét adja
övéiért (vö. Jn 10,11). A kereszten meghalt értünk, hogy megváltson
minket. Neki köszönhetjük, hogy nem kell elveszett bárányként tovább
vergődnünk bűneink tövisbokrában, hanem vétkeinket megbocsátva visszavezet
bennünket Egyházának közösségébe. Mind születésében, mind halálában
észrevehetjük Jézus odaadását, önfeláldozását. Küldetését a mennyei
Atyától kapta, s ahhoz mindhalálig hűséges maradt. Megtestesülésének,
emberré válásának titkával kezdődik el megváltásunk, amely
keresztáldozatával teljesedik be.
Jézus születése, a Megváltó jövetele mindenkinek, a kilencvenkilenc igaz
és az egyetlen bűnös számára egyaránt örömhír. Ha őszinte bűnbánat által
elismerem Isten előtti kicsinységemet, a betlehemi Gyermek megkeres és
megtalál engem! Számára is nagy öröm, hogy rám talált, de én is
felszabadultan örvendezhetek érkezésének, amely üdvösségemet jelenti.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Hozzád fordulok, Atyám, mindenható Isten: őszinte szívvel és kicsinységem
tudatában hálát adok neked, s egész lelkemmel kérlek, rendkívüli
jóságodban fogadd jóakarattal könyörgésemet: hatalmaddal űzd el az
ellenséget tetteimtől és cselekedeteimtől, erősíts engem a hitben,
kormányozd értelmem, adj nekem bensőséges gondolatokat, és vezess el engem
boldogságod birtoklására!
Szent Ágoston

 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20131210.mp3
 

________________________________

Aktuális:
Kedves e-vangélium olvasók!
Advent kezdetére kaptam Lúcia nővértől egy kis csomagot. Kinyomtatott
nekem egy hónapnyi napi e-vangéliumot. Jókora vaskos dosszié lett. Mások
számára is rendszeresen kinyomtatja a vakok pontírásával, Braille-írással.
Kissé megindultan simítottam végig ujjaimmal az apró pontokon, aztán a
leginkább megbecsült könyveim közé tettem.
Zoltán írt levelet a napokban. Csodálkoztam az ákombákom betűkön, mígnem a
harmadik mondatból kiderült, hogy látássérült. A hangos e-vangéliumot kéri
jövőre is. Neki így érthetően könnyebb, mint olvasni.
Két példa, hogy bepillantsunk azok világába, akik nem pillanthatnak be az
általunk látott világba. Aztán a könyvesboltos értesít telefonon, hogy
megérkezett a könyvem, mehetek érte, s mindjárt elmeséli, hogy 97 éves
nagymamája reggeli előtt mindig meghallgatja a napi elmélkedést.
Beállítják neki telefonon, csak utána reggelizik.
Rajtuk kívül még sokan hallgatják, szóval, érdemes volt egy éve elindítani
a hangos e-vangéliumot. Ezúton is köszönöm Pezenhófer Briginek és Gyurinak
a szolgálatot, a felolvasást, a feltöltést és ez ezzel járó mindenféle
munkát.
Szeretnénk jövőre is folytatni a hangos e-vangelizációt, s ehhez az
e-vangélium olvasók segítségét, támogatását kérem. A legkisebb
fizetőeszköz nálunk az 5 forintos. Szeretettel kérem, ha van rá
lehetősége, támogassa naponta ennyivel az e-vangelizációt! Egy évre 1825
Ft. Napi 5 forint talán nem is olyan sok, egy jelképes összeg. Akinek
pedig a jó Isten többet adott, felajánlhat akár többet is.
A jócselekedeteket látó Isten jutalmazza meg sokszorosan nagylelkűségét!
Szeretettel: István atya (Horváth István Sándor)
2013. december 9.
Online adomány internetes fizetésre alkalmas bankkártyával
http://zalalovo.plebania.hu/tamogatas
Az Adománynál válasszuk célként: E-vangélium
Utalás
Számlatulajdonos neve: Zalalövői Plébánia
Számlaszám: 10402355-00026472-00000003
Megjegyzés: E-vangélium
Utalás külföldről: IBAN (nemzetközi számlaszám): HU25 1040 2355 0002 6472
0000 0003
BIC (SWIFT) kód: OKHBHUHB
Sárga postai csekk kérhető a zalalovo@gmail.com címen e-mailben. Írja meg
nevét és postacímét irányítószámmal, valamint röviden jelezze, hogy ez
e-vangélium támogatásához kér csekket.
Postai (rózsaszín) utalványon a következő címre: Zalalövői Plébánia,
H-8999 Zalalövő, Szabadság tér 6.
Megjegyzés: E-vangélium
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum