2012. július 13., péntek

[Evangelium] 2012-07-13

2012. július 13. - Péntek

Abban az időben Jézus így tanította apostolait: Íme, úgy küldelek titeket,
mint bárányokat a farkasok közé. Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és
egyszerűek, mint a galambok! Legyetek óvatosak az emberekkel szemben, mert
bíróság elé állítanak, és zsinagógáikban megostoroznak titeket. Helytartók
és királyok elé hurcolnak miattam, hogy tanúságot tegyetek előttük és a
pogányok előtt. Amikor pedig bíróság elé állítanak, ne töprengjetek azon,
hogyan és mit beszéljetek! Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy
mit mondjatok. Hiszen nem ti beszéltek, hanem Atyátok Lelke szól
belőletek. Halálra adja majd testvér a testvérét, és apa a fiát. A
gyermekek szüleik ellen támadnak, és megöletik őket. Gyűlöletesek lesztek
mindenki előtt az én nevemért. Aki azonban mindvégig állhatatos marad, az
üdvözül. Amikor pedig az egyik városban üldöznek titeket, meneküljetek a
másikba! Bizony, mondom nektek: Nem járjátok végig Izrael városait, amíg
el nem jön az Emberfia.
Mt 10,16-23

Elmélkedés:

Megadatik ugyanis nektek abban az órában, hogy mit mondjatok – mondja
Jézus. Sajnos előfordult már, hogy valaki erre a mondatra hivatkozva nem
készült a prédikációra, aztán a végén csodálkozott, hogy mégsem adatott
meg neki, hogy mit mondjon. A Léleknek igencsak meg kellene erőltetnie
magát, hogy szólni tudjon az ilyen esetekben. De nem is azt kell érteni
alatta, hogy az egyetemistáknak nem kell készülniük a vizsgákra, mert majd
a Szentlélek megsegíti őket. Isten Lelke ugyanis pótolja a mi emberi
mulasztásainkat, s csak akkor számíthatunk a támogatására, ha minden
tőlünk telhetőt megtettünk. Ha a pap rendesen felkészül a prédikációra
vagy a tanuló a vizsgákra, akkor emberi gyengeségét is fel tudja használni
a Szentlélek. Ez a mondat kifejezetten az üldözések esetére vonatkozik,
amikor a keresztény ember a fenyegetések és a halálveszély ellenére is
tanúságot tesz hitéről, és nem tagadja meg Krisztust. Az ilyen
határhelyzetekben szintén mindenkor számíthatunk a Lélek erősítésére,
nehogy hitünket megtagadva letérjünk az üdvösség útjáról.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Istenünk, add, hogy készségesek legyünk befogadni az életet. Add, hogy
legyen bennünk erő, hogy fölemeljük fejünket, és föltekintsünk Jézusra,
akit értünk szegeztek keresztre. Add, hogy ne vesszünk el a hétköznapok
gondjaiban, hanem vegyük észre az odafönn-valókat. Add, hogy a
világosságban járjunk, ne pedig bűneink sötétségében. Köszönjük, hogy
Fiadban, Jézus Krisztusban az igazi Világosság jött közénk. Add, hogy
fölismerjük Őt, Neki szolgáljunk, ne pedig bálványoknak. Add, hogy mindig
úgy járhassuk életünk útját, hogy sose veszítsük szemünk elől: egyedül Te
vagy az Úr, a mi Istenünk.

________________________________

Aktuális:
Hétfőn Stampay Jánosné, kedden Juhász Jánosné, szerdán Virág Ildikó,
csütörtökön Oross Vilmosné "nyerte" az ajándékkönyvet.
Kedves Barátaim!
8 esztendővel ezelőtt, 2004. július 9-én küldtem első alkalommal az
e-mailes e-vangéliumot. Az első napokban még csak 5-6 személy kapta, ma
már naponta közel 32 ezer. Az évek során mintegy 43 millió üzenet jutott
el hozzátok. Istennek legyen hála, hogy működik ez az evangelizációs
szolgálat!
A Hit évéhez közeledvén kérlek benneteket, hogy barátaitoknak és
ismerőseiteknek ajánljátok az e-vangéliumot! Feliratkozni itt lehet:
http://www.evangelium365.hu/feliratkozas
Apostoli szolgálatotok egyik jutalma az lesz, hogy a születésnap
alkalmából ezen a héten minden nap (2012. július 9-15) megkérdezek egy-egy
új feliratkozót, hogy ki ajánlotta neki az e-vangéliumot, és az ajánló
személye, azaz közületek valaki ajándékba megkapja az Igéddel éltess
engem! című könyvem mindhárom kötetét. Tehát minden nap lehet "nyerni" egy
könyvet.
A többi jutalomról a jó Isten gondoskodik. Köszönöm, hogy nem csak
olvassátok, hanem terjesztitek is az e-vangéliumot!
Szeretettel: István atya
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum