Abban az időben Jézus kiment tanítványaival a Kedron völgyén túlra, ahol
egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott
egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük: „Kit
kerestek?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti Jézust." Jézus erre így
szólt: „Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Mikor azt
mondta nekik: „Én vagyok", meghátráltak és a földre estek. Ezért újra
megkérdezte tőlük: „Kit kerestek?" Azok ezt válaszolták: „A názáreti
Jézust." Erre Jézus így szólt: „Megmondtam már, hogy én vagyok. Ha tehát
engem kerestek, engedjétek el ezeket!" Így beteljesedett, amit korábban
megmondott: „Senkit sem veszítettem el azok közül, akiket nekem adtál."
Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, és a főpap szolgájára sújtott
vele: levágta a jobb fülét. A szolgának Malkusz volt a neve. De Jézus
rászólt Péterre: „Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki talán a
kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?"
Ekkor a csapat, az ezredes és a zsidó szolgák elfogták Jézust, és
megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert ő apósa volt Kaifásnak, aki
abban az évben főpap volt. Ő adta a zsidóknak azt a tanácsot, hogy jobb,
ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány követte
Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
a főpap udvarába, Péter meg kint várakozott a kapu előtt. A másik
tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, visszajött, szólt a kapuban
őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kaput őrző szolgáló közben
megjegyezte: „Talán te is ennek az embernek a tanítványai közül vagy?" Ő
azt felelte: „Nem vagyok!" Mivel hideg volt, a szolgák és a fegyveresek
tüzet raktak, hogy fölmelegedjenek. Péter is köztük álldogált, és
melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
Jézus ezt válaszolta neki: „Én a világhoz nyíltan beszéltem. Mindig a
zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása
van. Titokban nem mondtam semmit. Miért kérdezel hát engem? Kérdezd
azokat, akik hallották, amit beszéltem. Íme, ők tudják, hogy miket
mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és így
szólt: „Így felelsz a főpapnak?" Jézus ezt mondta neki: „Ha rosszul
szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?"
Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
Simon Péter még mindig ott állt, és melegedett. Újra megkérdezték tőle:
„Talán te is az ő tanítványai közül vagy?" Ő így felelt: „Nem vagyok!" A
főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
megjegyezte: „Nem téged láttalak én a kertben ővele?" De Péter ismét
tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
Kaifástól tehát elvezették Jézust a helytartóságra. Kora reggel volt. A
zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és
elkölthessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus jött ki hozzájuk, és
megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: „Ha nem
volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe!" Pilátus ezt mondta:
„Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte ti a saját törvényetek szerint!" A
zsidók ezt válaszolták neki: „Nekünk senkit sem szabad megölnünk!" Így
beteljesedett, amit Jézus arról mondott, hogy milyen halállal fog
meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
megkérdezte tőle: „Te vagy-e a zsidók királya?" Jézus így válaszolt:
„Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?" Pilátus ezt
felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját néped és a főpapok adtak a kezembe.
Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt: „Az én országom nem ebből a világból
való. Ha ebből a világból volna az országom, szolgáim harcra kelnének,
hogy ne kerüljek a zsidók kezére. De az én országom nem innét való."
Pilátus megkérdezte: „Tehát király vagy?" Jézus így felelt: „Te mondod,
hogy király vagyok. Én arra születtem, és azért jöttem a világba, hogy
tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, az hallgat a
szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?" E szavak után Pilátus
újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem találok
benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak.
Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek a zsidók királyát?" De ők ismét
kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. A katonák tövisből
koszorút fontak, a fejére tették, és bíborszínű köntöst adtak rá. Azután
eléje járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben
arcul verték. Pilátus ezután újra kiment, és így szólt hozzájuk: „Íme,
elétek vezetem őt, hogy megtudjátok: nem találok benne semmi vétket." És
kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme,
az ember!" A főpapok és a szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni
kezdtek: „Feszítsd meg! Feszítsd meg!" Pilátus azt mondta nekik:
„Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok
benne!" De a zsidók ezt felelték: „Nekünk törvényünk van, és a törvény
szerint meg kell halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus
meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra
megkérdezte Jézust: „Honnan való vagy?" De Jézus nem válaszolt neki
semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod,
hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, vagy arra, hogy
elbocsássalak?" Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem,
ha onnan felülről nem kaptad volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe
adott, nagyobb a bűne."
Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy szabadon bocsássa Jézust. A zsidók
azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
Mert mindaz, aki királlyá teszi magát, ellene szegül a császárnak." E
szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói székbe
ült a kövezett udvaron, amelyet héberül Gabbatának hívnak. A húsvéti
készület napja volt, a hatodik óra körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme, a
királyotok!" De azok így kiáltoztak: „El vele, el vele! Feszítsd meg!"
Pilátus megkérdezte: „Keresztre feszíttessem a királyotokat?" A főpapok
azonban ezt felelték: „Nincs királyunk, csak császárunk!" Erre
kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem ért
az úgynevezett Koponyák helyére, amelyet héberül Golgotának hívnak. Ott
keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette. Ez
volt ráírva: „A názáreti Jézus, a zsidók királya." A feliratot sokan
olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
kérték Pilátust: „Ne azt írd: A zsidók királya hanem ahogy ő mondta: A
zsidók királya vagyok". Pilátus azonban ezt válaszolta: „Amit írtam,
megírtam."
A katonák pedig, miután Jézust keresztre feszítették, fogták a ruháit,
négyfelé osztották, mindegyik katonának egy részt. Azután a köntöse
következett. A köntös varratlan volt, egy darabból szabva, ezért így
szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
legyen!" Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között ruháimat,
s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás
felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus látta, hogy ott áll anyja és a
tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te fiad!"
Azután a tanítványhoz szólt: „Íme, a te anyád!" Attól az órától fogva
házába fogadta őt a tanítvány.
Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
szólt: „Szomjazom." Volt ott egy ecettel telt edény. Belemártottak egy
szivacsot, izsópra tűzték, és a szájához emelték. Mikor Jézus megízlelte
az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
A zsidók pedig, mivel az előkészület napja volt, és a holttestek nem
maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a keresztre
feszítettek lábszárát, és vetesse le őket a keresztről. Az a szombat
ugyanis nagy ünnep volt. Elmentek tehát a katonák, és megtörték a
lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt fölfeszítettek.
Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték
meg a lábszárát, hanem az egyik katona beledöfte lándzsáját az oldalába.
Ekkor vér és víz folyt ki belőle. Az tanúskodik erről, aki látta ezt, és
az ő tanúságtétele igaz. Jól tudja ő, hogy igazat mond, hogy ti is
higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot
ne törjetek benne!" És ami az Írás más helyén áll: Föltekintenek arra,
akit keresztülszúrtak."
Arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, bár a zsidóktól való
élelmében csak titokban, engedélyt kért Pilátustól, hogy levehesse Jézus
testét. Pilátus megengedte. El is ment, és levette Jézus testét. Eljött
Nikodémus is, aki korábban egyszer éjszaka ment Jézushoz. Hozott mintegy
száz font mirha- és áloékeveréket. Fogták Jézus testét, és fűszerekkel
együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás temetni a zsidóknál. Azon a
helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy új
sírbolt, ahova még nem temettek senkit. Mivel a sír közel volt, a zsidók
készületi napja miatt oda temették Jézust.
Jn 18,1-19,42
Elmélkedés:
Aki meghalt értünk
Amikor végigolvassuk Szent János evangéliumában Jézus szenvedéstörténetét,
első pillanatban az jut eszünkbe, hogy a cselekményeket mindvégig emberek
irányítják. Elsőként Júdás tűnik fel a katonákkal és véghezviszik
szándékukat: Júdás az árulás tettét, a katonák pedig végrehajtják a
parancsot és elfogják Jézust. Ez után következik Jézus kihallgatása a
főpap és a főtanács előtt, s értelemszerűen a kihallgatást végzők szándéka
szerint történik minden. Ezt követően lép színre Pilátus és a Jézus
halálát követő tömeg, és teljesül a nép akarata, a római helytartó
meghozza a halálos ítéletet és kiszolgáltatja nekik Jézust. A katonák
végrehajtván a parancsot a Golgotára viszik Jézust és ott keresztre
feszítik. Az emberi szándék és annak megvalósulása mindvégig tetten
érhető.
De amikor komolyabban átelmélkedjük Jézus szenvedéstörténetét, akkor a
háttérben feltűnik az isteni szándék, a mennyei Atya akarata. Valójában
minden úgy történik, ahogyan az Atya akarja. Jézus ugyan valóban
kényszerítik az emberi erők, de ő mindvégig az Atya akaratának
engedelmeskedik. János evangélista leírása a kezdődő egyháznak arról a
meggyőződésétről tanúskodik, hogy nem volt a gonoszság erőinek játékszere
és nem a gonoszság kényük-kedvük szerint bántak vele a gonoszság
képviselői, hanem a mennyei Atya tervének megfelelően teljesítette
küldetését, hozta meg áldozatát. Ennek a meggyőződésnek fontos tanulsága
van számunkra: hiába támadják a gonoszság erői az Egyházat és az egyházhoz
tartozókat, nem győzhetnek, mert Isten nem hagyja el, hanem védelmezi
közösségét, s végül mindig az ő akarata valósul meg.
A mennyei Atya akarata mellett János evangélista leírásából többször is
kitűnik, hogy Jézus önként vállalja a szenvedést és a halált. Elfogadja
azt, de nem mint emberi kényszerítő erőt, hanem mint Atyjának szándékát.
Áldozatát önként vállalja. Tudatosan vállalja a halált megváltásunkért.
Nem elveszik tőle életét, hanem maga adja oda. Jézus engedelmessége,
küldetésének hűséges teljesítése, önfeláldozása az egész világ
szemeláttára történt. Szoros értelemben a megváltás beteljesítése csak az
Atyára tartozik, aki ezt az áldozatot várta és a Fiúra, aki ezt az
áldozatot meghozza. De mégis minden a világ előtt történik, az emberek
előtt, előttünk.
Jézus kereszthalála nem zsákutcába vezető tragédia, nem Isten kudarca,
hanem ajtó a feltámadás felé. Isten Fia részt vesz az emberi szenvedésben,
hogy ne teherként tekintsünk életünk keresztjeire, hanem tudatosan
vállaljuk azokat a feltámadás reményében. Nagy alázatra van szükség a
részünkről, hogy Istentől megtanuljuk, miként kell viselnünk a szenvedést
és hogyan érdemes viszonyulnunk a halálhoz, amely átmenet lesz az örök
életbe. Jézus kereszthalála örökre legyőzi a gonoszságot. A világban
tapasztalható és az emberben felfedezhető gonoszságot. A mi emberi
küzdelmünk a rosszal, a gonosszal szemben teljesen hiábavaló. Krisztus új
módját mutatja meg annak, hogyan lehet eredményesen szembeszállni és
legyőzni a rosszat: a kereszt vállalásával. Nem az akaraterőnket szeretné
növelni, hanem azt kéri, hogy egyszerűen vegyük fel és hordozzuk életünk
keresztjét, ahogyan ő is tette. Ennek az elfogadásnak, áldozatnak értéke
van Isten szemében.
A mai napon arra kapunk mindannyian meghívást, hogy a megfeszített
Krisztusra tekintsünk és szeretettel válaszoljunk annak szeretetére, aki
meghalt értünk.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Megfeszített és föltámadt Urunk! Taníts meg minket arra, hogyan küzdjük
meg a mindennapi élet harcait, és így teljesebbé váljon életünk. Te
türelmesen és alázatosan viseled az emberi élet terheit, miként
kereszthalálod és szenvedésed kínjait.
Segíts, hogy napi fájdalmainkat és konfliktusainkat, mint növekedésre
kapott lehetőségeket fogadjuk, és így egyre hasonlóbbá váljunk Hozzád.
Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy
Te támogatsz.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése