Abban az időben: Jézus elment Galileából a Jordán (folyó) mellé Jánoshoz,
hogy megkeresztelkedjék nála. János azonban tiltakozott: „Neked kellene
megkeresztelned engem, és te jössz hozzám?" Jézus azonban így szólt: „Hagyd
ezt most, mert úgy illik, hogy teljesítsük mindazt, ami igazságos." Erre
János engedett neki.
Jézus pedig megkeresztelkedett. Mihelyt feljött a vízből, íme, megnyílt az
ég, és látta Isten Lelkét galamb módjára magára szállni. És íme, hang
hallatszott az égből: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik!"
Mt 3,13-17
Elmélkedés:
Szeretett gyermek
A kereszténység legfőbb kérdése az évszázadok folyamán mindig is az volt,
hogy kinek tartjuk Jézust, mit hiszünk személyéről. Jól emlékszünk rá, hogy
egy alkalommal ő is éppen ezt kérdezi tanítványaitól: kinek tartják őt az
emberek és mit gondolnak róla a tanítványok, akik közelebbről is
megismerhették. A kérdésre adott válaszok egészen különbözőek, s e
különbözőség mélyén nem csupán az húzódik meg, hogy egyesek felszínesen,
mások közelebbről ismerik meg őt, hanem az is, hogy személyes hitéről ki-ki
hogyan képes tanúságot tenni.
A Jézusról szóló vallomások és tanúságtételek ugyan különféle formában
nyerhetnek megfogalmazást, de mindegyik közös eleme, hogy Jézust az Isten
Fiának tartja. Minket, keresztény embereket az különböztet meg a többi
valláshoz tartozóktól, hogy Jézust az Isten Fiának valljuk. Jézus
Krisztusnak, mint Isten Fiának megvallása egész keresztény hitünk lényege.
Ezen a hitvalláson áll vagy bukik keresztény hitünk.
Amikor magamban felidézem néhány közéleti személyiség, tudós vagy művész
ember válaszát a Jézus személyét illető kérdéssel kapcsolatban, akkor
egészen személyes vallomások jutnak eszembe, amelyekben felidézik
gyermekkori és későbbi istenélményeiket, találkozásaikat az élő Istennel, az
emberekben élő, a szentírásban felfedezhető, a szentségekben
megtapasztalható Istennel. Észrevettem, hogy ha püspököknek, papoknak vagy
szerzeteseknek tették fel a kérdést, hogy ki számukra Jézus, ők sokkal
óvatosabbak. Ők is mondanak személyes élményeket, mert hiszen többek között
hivatásukat is Jézustól kapták, de szívesen indulnak ki abból, hogy mit mond
Jézus önmagáról. Egészen izgalmas útra lépünk, amikor arról kezdünk el
elmélkedni, hogy mit mondott, tanított, vallott Jézus önmagáról és ez milyen
nyomot hagy lelkünkben. Jézus kijelentéseit természetesen a szentírásból, az
evangélisták, főként Szent János révén ismert számunkra. Idézzünk fel
néhányat! Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14,6), Én vagyok az
élet kenyere (Jn 6,35), Én vagyok a világ világossága (Jn 8,12), Én vagyok a
jó pásztor (Jn 10,14), Én vagyok a feltámadás és az élet (Jn 11,25).
Bizonyára mindenkinek feltűnt, hogy ezekben a mondásokban Jézus nem nevezte
magát Isten Fiának, és tegyük hozzá, hogy más kijelentéseiben sem
találkozunk ezzel. Az Atyával való szoros kapcsolatáról, egységéről viszont
több alkalommal beszélt tanítványainak. „Én és az Atya egy vagyunk (Jn
10,30). E szempontból legfontosabb vallomása halála pillanatában a kereszten
hangzott el, amikor Istent Atyjának vallotta: „Atyám! Kezedbe ajánlom
lelkemet!" (Lk 23,46). Ha Jézus kevés utalást tett beszédeiben Istenfiúi
mivoltáról, honnan tudunk arról, hogy ő valóban az Isten Fia? Mindenekelőtt
nem emberi vallomásokból, hanem a mennyei Atya tanúságtételéből, ami Jézus
megkeresztelkedésekor hangzott el: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem
telik!" (Mt 3,17). A mai napnak, Jézus megkeresztelkedése ünnepének az a
legfontosabb mondanivalója, hogy a mennyei Atya tanúságot tesz arról, hogy
Jézus az ő fia.
Isten talán olyan büszkén akar ránk tekinteni, ahogyan a földi édesapák és
édesanyák tekintenek gyermekükre, aki sikereket ér el. Jézus
megkeresztelkedése azért fontos esemény, mert ekkor válik nyilvánvalóvá,
hogy ő az Isten Fia. Ehhez hasonlóan elmondhatjuk, hogy a keresztség
felvétele mindenekelőtt azért jelentős számunkra, mert ekkor válunk a
mennyei Atya gyermekeivé. Őrizzük meg magunkban az istengyermekség
kegyelmét, amelyet a keresztségben kaptunk, hogy Isten mindig büszkén
mondhassa rólunk, hogy az ő szeretett gyermekei vagyunk!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus, hálás szívvel köszönöm meg azt a kegyelmet, amit a
keresztségben kaptam. Segíts engem életem folyamán, mindig az Atya kedves
gyermeke maradjak. Lakjék bennem a Szentlélek, ő irányítsa cselekedeteimet
és indítson tanúságtételre. Tisztíts meg engem a bűnbánat szentségében, hogy
a lelki újjászületés pillanatában újra és újra átérezzem, hogy a mennyei
Atya szeretett gyermeke vagyok.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése