2011. január 5., szerda

[Evangelium] 2011-01-05

2011. január 5. – Szerda

Miután Jézus jóllakatott ötezer embert, nyomban felszólította tanítványait,
hogy szálljanak a bárkába, és keljenek át a túlsó partra, Betszaidába, amíg
ő hazaküldi a tömeget. Miután elbúcsúzott tőlük, fölment egy hegyre, hogy
imádkozzék. Közben beesteledett. A bárka mélyen benn járt a tavon, ő pedig
egyedül maradt a parton. Amikor látta, mennyire küszködnek az evezéssel –
ellenszelük volt ugyanis –, az éjszaka negyedik őrváltása idején, a vízen
járva feléjük indult. El akarta kerülni őket. Amikor meglátták, hogy a vízen
jár, azt hitték, hogy kísértet; elkezdtek kiabálni, mert mindnyájan látták
őt, és megrémültek. Ő azonban mindjárt odafordult hozzájuk, és így szólt:
„Bátorság! Én vagyok, ne féljetek." Aztán beszállt hozzájuk a bárkába, mire
a szél elállt. Azok egészen magukon kívül voltak a csodálkozástól, mert nem
okultak a kenyérszaporításból, és szívük még érzéketlen volt.
Mk 6,45-52


Elmélkedés:
A kenyerek megszaporításának csodáját követően egy természeti csodáról
olvasunk a mai evangéliumban: Jézus a vízen jár. Az előző csoda esetében
Jézus tanítványai szó nélkül engedelmeskednek mesterüknek, amikor le kell
telepíteniük a népet és ki kell osztaniuk az ennivalót, de bizonyára
csodálkoztak azon, hogy miként lehet elegendő ennyi embernek a kevés kenyér
és hal. A vízen járás esetében megrémülnek a szokatlan esemény láttára.
Vajon melyikünk nem ijedne meg hasonló helyzetben? Jézus bátorságra biztatja
őket. Érdekes, hogy feltámadása után, amikor megjelenik a szintén félelem
miatt bezárkózó apostoloknak, ugyanezeket a szavakat mondja: „Bátorság! Én
vagyok, ne féljetek."
© Horváth István Sándor


Imádság:
Édesanyánk, vezesd gyermekeidet, hogy minden ember felismerje Krisztust, a
világ Világosságát. Mutatkozzon meg még egyszer az emberiség történelmében
Fiadnak, Jézus Krisztusnak végtelen megváltó hatalma, az Atya Irgalmas
Szeretetének hatalma! A Szentlélek alakítsa át a lelkeket! Gyógyítsa meg
emlékezetünket, és tisztítsa meg szívünket. Isten uralkodjon mindörökké
közöttünk, Ő, Aki Atya, Fiú és Szentlélek.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum