2010. szeptember 11., szombat

[Evangelium] 2010-09-11

2010. szeptember 11. - Szombat

Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Nincs jó fa, amely rossz
gyümölcsöt terem, és nincs rossz fa, amely jó gyümölcsöt hoz. Minden fát
gyümölcséről lehet megismerni. Nem szednek a tövisbokorról fügét, sem a
tüskebokorról nem szüretelnek szőlőt. A jó ember szívének jó kincséből jót
hoz elő, a rossz ember pedig a rosszból rosszat hoz elő. Hiszen a szív
bőségéből szól a száj! Miért mondjátok nekem: ?Uram, Uram!? ? ha nem
teszitek, amit mondok?
Megmondom nektek, kihez hasonlít az, aki hozzám jön, hallgatja
tanításomat, és tettekre is váltja: hasonlít ahhoz a házépítő emberhez,
aki mélyre ásott, és az alapot sziklára rakta. Jött az árvíz, rázúdult a
házra, de nem tudta azt összedönteni, mert jó alapra épült. Aki viszont
hallgatja tanításomat, de tettekre nem váltja, hasonlít ahhoz az emberhez,
aki házát alap nélkül építette a puszta földre. Amikor rázúdult az árvíz,
háza azonnal összedőlt, és nagy romhalmaz lett belőle.
Lk 6,43-49

Elmélkedés:

A mai örömhír szerint Jézus a szikla alapra építő okos emberhez hasonlítja
mindazokat, akik hallgatják és meg is valósítják tanítását. Kijelentése
tehát két elemet foglal magába: tanításának figyelmes hallgatását és
megismerését, valamint azt az életvitelt, amely e tanításhoz igazodik. A
keresztény ember életében a kettő szorosan összetartozik, s egyik sem
hiányozhat a hiteles krisztusi élethez.
Az elbizakodottságnak volna a jele, ha valaki azt állítaná magáról, hogy
keresztényként él, ugyanakkor nem törekszik arra, hogy Jézus tanítását
napról napra egyre jobban megismerje és rendszeresen hallgassa.
Természetesen az sem lehet elegendő, ha valaki jól ismeri mindazt, amit
Jézus elvár követőitől, de mindennapi életében egészen másként cselekszik.
Csak a jó fa tud jó gyümölcsöket teremni. Csak akkor élünk valóban
keresztényként, ha a krisztusi igazsághoz ragaszkodva teremjük a
jócselekedeteket.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Ó, Uram, nem merem már ígérni, hogy megjobbítom életemet! Ha te nem
segítesz, csak rosszat tudok tenni. Ha nem segítesz, még szeretni sem
tudlak. Magamban semmit sem bízom, Jézusom. Bizalmatlan vagyok önmagam
iránt, benned azonban bízom! Uram, Jézus Krisztus, ha te nem segítesz,
sohasem leszek képes jót tenni! Ha te nem segítesz, elvesztem. Jézus, légy
az én Jézusom, ez számomra az üdvösség! Add, hogy ne félelemből
ragaszkodjak hozzád, hanem szeretetből! Nem akarok mást tenni, mint a te
akaratodat. Szentháromság egy Isten, könyörülj rajtam!
Néri Szent Fülöp
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum