2010. március 16., kedd

[Evangelium] 2010-03-16

2010. március 16. - Kedd

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az
úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának
neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok,
sánták és bénák. Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus
látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.
Megszólította: "Akarsz-e meggyógyulni?" A beteg azt felelte: "Uram! Nincs
emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én
odaérek, már más lép be előttem." Jézus erre azt mondta neki: "Kelj föl,
vedd ágyadat, és járj!" Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette ágyát, és
járni kezdett. Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a
meggyógyított emberre: "Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned." Ő
azonban így válaszolt nekik: "Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd
ágyadat, és járj!" Megkérdezték tőle: "Kicsoda az az ember, aki azt mondta
neked, hogy vedd ágyadat, és járj?" A meggyógyult ember azonban nem tudta,
hogy ki volt az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a
helyszínen. Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított
emberrel, és ezt mondta neki: "Látod, most meggyógyultál. Többé ne
vétkezzél, hogy valami nagyobb bajod ne essék!" Az ember elment, és
elmondta a zsidóknak, hogy Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók
üldözték Jézust, mert mindezt szombaton cselekedte.
Jn 5,1-16

Elmélkedés:

Jézus gyógyító csodái az isteni irgalmasság megnyilvánulásai. Jót tesz az
emberekkel, hogy az isteni jóság látható legyen rajtuk és életükön, s ne a
gonosz befolyásolja őket. A gyógyulásokhoz több alkalommal kapcsolódik a
bűnök megbocsátása is. Így történt ez annak az évtizedek óta béna emberrel
is, akin senki ember nem segített. Hiába várta a csodát, s hiába várta az
emberi könyörületet, senkitől sem kapta meg. Most viszont Jézus érkezik
hozzá, meghozva számára a gyógyulás ajándékát és a bűnöktől való
megszabadulás lehetőségét. A nagyböjti időben az irgalmas Jézus hozzánk
érkezésére kell figyelnünk, aki a mi számunkra közvetíti Isten irgalmát,
bűneink bocsánatát.
(c) Horváth István Sándor

Imádság:

Mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, kérünk téged, áldással
fogadjuk azt számára ítélet! Mindazokat, akik részesülnek a szent
misztériumot; ne legyen senki e szent misztériumból, tedd méltóvá Krisztus
testére és vérére, Mindenható Úr, Istenünk!
(III. századi ókeresztény ima)
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum