Abban az idõben, amikor a farizeusok meghallották, hogy Jézus hogyan
hallgattatta el a szadduceusokat, köréje gyûltek, és egyikük, egy
törvénytudó alattomos szándékkal a következõ kérdést tette fel neki:
"Mester, melyik a legfõbb parancs a törvényben?" Jézus így válaszolt:
"Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel, teljes lelkeddel és
egész értelmeddel. Ez az elsõ és legfõbb parancsolat. A második hasonló
ehhez: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. E két parancson nyugszik
az egész törvény és a próféták."
Mt 22,34-40
Elmélkedés:
Több mint érzés és több mint cselekedet
Ha már az elmúlt vasárnap felidéztem gimnazista korom egyik nagyszerû
filmélményét a missziókról, akkor talán most sem veszi senki rossz néven,
ha egy másik élményemet is elbeszélem. Már kispap voltam, amikor egy
alkalommal társaimmal együtt színházba mentünk és megnéztük a "Hegedûs a
háztetõn" címû zenés darabot. A történet egy Oroszországban élõ, zsidó
vallású jóságos tejesemberrõl szól, akit öt lánygyermekkel áldott meg a
Mindenható. A színdarab egyik legtanulságosabb jelenete az volt számomra,
amikor a tejesember megkérdezi feleségét, hogy szereti-e õt. Az asszony
meglepõdik, s nem érti, hogy férje miért kérdezi õt errõl, nem foglalkozik
a kérdéssel és tovább végzi teendõit. A tejesember azonban nem tágít, újra
és újra kérdezi feleségét, hogy szereti-e õt. Az asszony azt válaszolja
neki, hogy 25 éve mos, fõz férjére, szült öt gyermeket. Mindezek után
hogyan kérdezhet ilyet? De a férfi megint megkérdezi, hogy szereti-e õt.
Az asszony ekkor arról beszél neki, hogy 25 éve együtt élnek, mindenük
közös volt, együtt élték át a boldogságot és a szenvedést. Hogyan lehet
mindezek után ilyet kérdezni? Amikor a tejesember utoljára kérdezi, hogy
szereti-e, akkor végül kimondja, hogy igen, mindez a szeret jele.
Ez a kis párbeszéd azért tanulságos, mert tulajdonképpen mindannyiunkról
szól. Saját környezetünkben sokszor nem vesszük észre a szeretet jeleit,
vagy ha észrevesszük, újabb és újabb megerõsítést szeretnénk
embertársainktól. És ugyanígy vagyunk Istennel is. Sokszor sajnos nem
vesszük észre Isten szeretetének a jeleit, vagy ha észrevesszük, újabb
megerõsítést szeretnénk. Mindennek hátterében az áll, hogy vágyunk a
szeretetre, az emberek szeretetére, de talán még jobban arra, hogy
érezzük, megtapasztaljuk Isten szeretetét életünkben.
A mai evangéliumban Jézust megkérdezi valaki, hogy "Melyik a legfõbb
parancs a törvényben?" (Mt 22,36). Jézus pedig a szeretet kettõs irányú
parancsával válaszol: "Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szíveddel,
teljes lelkeddel és egész értelmeddel" (Mt 22,37) és "Szeresd
felebarátodat, mint saját magadat" (Mt 22,39). Elsõ pillanatban talán
meglepõdünk azon, hogy a szeretet "parancs". Igen, a szeretetet Isten
parancsolja nekünk és kéri, hogy tekintsük kötelességünknek a szeretet
gyakorlását. Ugyanakkor a szeretet több mint parancs. Aki megtapasztalta
már saját életében Isten felé áradó szeretetét, annak már nem csupán
"parancs" a szeretet, hanem ennek az isteni szeretetnek a viszonzása,
Isten megelõzõ szeretetére adott válasz.
A szeretettel kapcsolatban el kell oszlatnunk azt a tévedést, amely a
szeretetet érzelemnek, egy érzésnek tartja. XVI. Benedek pápa így ír errõl
elsõ enciklikájában: a Az Isten és az ember találkozásának folyamatából az
is kiviláglik, hogy a szeretet nem puszta érzelem. Az érzések jönnek és
mennek. Az érzés lehet egy nagyszerû, kezdeti szikra, de az egész szeretet
nem ez (Deus caritas est 17.). Ha Jézus csak annyit mondott volna, hogy
szeressünk "teljes szívünkkel", akkor talán gondolhatnánk azt, hogy a
szeretet csak egy érzés. Õ azonban azt mondta, hogy teljes szívünkkel,
teljes lelkünkkel és egész értelmünkkel kell szeretnünk. A szeretet tehát
áthatja és megmozgatja egész személyiségünket.
Azt is jól tudjuk, hogy elég szavainkkal szeretnünk, hanem
jócselekedetekben is megnyilvánul a szeretetünk. A szeretetszolgálat az
Egyház lényegéhez tartozik, ezért minden keresztény embernek gyakorolnia
kell. Napjainkban gyakran hallani, hogy nem kell ahhoz hívõnek lenni, hogy
jók legyünk az emberekhez. Bizonyára olyanok hangoztatják ezt, akik nem
találkoztak még az isteni szeretettel. Talán érdemes volna megfontolniuk
Szent Pál apostol szavait: "Szétoszthatom mindenemet a nélkülözõk közt,
odaadhatom a testemet is égõ áldozatul, ha szeretet nincs bennem, mit sem
használ nekem" (13,3). Lehet ugyanis sajnálatból is jót tenni, de lehet
szeretetbõl is. Jócselekedetünk akkor válik igazán értékessé, ha a másik
ember megérzi belõle szeretetünket, azt a szeretetet, amelynek forrása
maga az Isten.
A szeretet tehát több mint parancs, több mint kötelesség. A szeretet több
mint emberi érzés és több mint emberségbõl fakadó jócselekedet. Az igazi
szeretetre akkor vagyunk képesek, ha Istenben élünk, mert aki szeretetben
él, az Istenben él.
Befejezésként álljon még itt egy részlet Szent Pál apostol imént már
idézett szeretethimnuszából: "A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a
szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem
keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem örül
a gonoszságnak, örömét az igazság gyõzelmében leli. Mindent eltûr, mindent
elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szûnik meg soha."
(1Kor 13,4-8). Törekedjünk a szeretetre!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Szentséges Szûz Mária, Isten Anyja, Te ajándékoztad a világnak az igaz
világosságot, Jézust, a te Fiadat - Isten Fiát. Te teljesen ráhagyatkoztál
Isten meghívására, s így a jóság forrásává lettél, mely Istenbõl fakad.
Mutasd meg nekünk Jézust. Vezess minket Õhozzá. Taníts meg minket
megismerni és szeretni Õt, hogy mi magunk is valóban szeretõ emberek és az
élõ víz forrásai lehessünk egy szomjazó világban.
XVI. Benedek pápa
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése