2023. november 30., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2023. december 01. péntek

2023. december 1. – Péntek

Evangélium

Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak: „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony, mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak."
Lk 21,29-33

Elmélkedés

A világ mulandóságát és emberi létünk időbeli korlátozottságát megtapasztalva keressük a maradandó dolgokat, vágyódunk az örökkévalóra. E vágyunkat Jézus teljesíti be, aki a mai evangéliumban a következőt mondja: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak." A kijelentés egyrészt azt jelenti, hogy Krisztus tanítása minden korban eljut az emberekhez. Örök igazság ez, amely az idők végezetéig irányelvként, követendő útmutatásként szolgál a világban élő embereknek. Krisztus szava megbízható, mert nem emberektől, hanem Istentől származik. Ezt a tanítást, ennek az igazságnak hirdetését bízta Krisztus az általa létrehozott közösségre, az Egyházra, amely minden korban átadja az üdvösség örömhírét az embereknek.
Másrészt azt is jelenti ez a kijelentés, hogy az üdvösséget kereső és az üdvözülni vágyó ember számára örökérvényű ez a tanítás. Azért hallgatjuk Jézus tanítását, mert benne felismerjük az örök élet üzenetét. Értelmem segítségével egyre jobban törekszem megérteni Krisztus szavát, szívemben őrzöm és életemben megvalósítom üzenetét, mert így haladhatok az üdvösség útján. A krisztusi tanítás elfogadása vagy elutasítása, illetve annak megvalósítása vagy elvetése döntő jelentőségű számunkra az üdvösség szempontjából. Jézus örök igazsága az örök életre vezet.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Add, hogy mindig felismerjem, mit kell tennem, s adj erőt mindannak megtételéhez, ami üdvösségemhez szükséges. Segíts engem abban, hogy becsületesen, tisztességesen élve, az embereket szolgálva és hozzád hűségesen haladjak előre az örök élet felé. Céljaim és végső célom elérésében vezessen engem igazságban és tisztességben a Szentlélek! Taníts engem a tökéletes engedelmességre és istenszolgálatra! És taníts engem embertársaim önzetlen szolgálatára!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20231201.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum