2023. október 23., hétfő

[Napi e-vangelium] 2023. október 24. kedd

2023. október 24. – Kedd

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Csípőtök legyen felövezve, kezetekben pedig égő gyertya legyen. Hasonlítsatok az olyan emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál. Bizony, mondom nektek, felövezi magát, asztalhoz ülteti őket, körüljár és felszolgál nekik. És ha a második vagy a harmadik őrváltáskor érkezve is így találja őket, boldogok azok a szolgák.
Lk 12,35-38

Elmélkedés

Az előzményekben Jézus azt ajánlotta tanítványainak, hogy ne a földi kincsek gyűjtésével törődjenek, amelyek e mulandó világhoz tartoznak, hanem lelki kincsekkel igyekezzenek biztosítani az örök életre jutásukat. Mindez feltételezi azt a bölcsességet és előrelátást, amely gondol a túlvilágra, a halál utáni életre, a feltámadást követő örök sorsra. Ez a bölcsesség éppen az ellentéte annak az ostobaságnak, amit a helytelenül gondolkodó gazdag ember képviselt.
A bölcs előrelátáshoz az is hozzátartozik, hogy a keresztény ember tudatában van annak, hogy a végső elszámolás ideje, az Emberfia eljövetele bármikor bekövetkezhet és felkészülten várja azt. Az állandó készenlét fontosságát világítja meg Jézus a várakozó szolgák hasonlatával. A szolgák nem tudják, mikor várható uruk érkezése, mégis jogos igény, hogy állandó készületben legyenek. Ez az elvárás valóban reális velük szemben, hiszen ez a feladatuk. Jól tudják az úr egyszer meg fog érkezni, bár annak pontos időpontja nem ismert számukra. A keresztény ember is így él a földön, állandó készületben, mert az Úrral való találkozás ideje ugyan nem ismert számára, de biztosan be fog következni. A várakozás, az éberség, a készenlét meghozza jutalmát, a találkozás boldogságát. Készen állok-e mindenkor e találkozásra?
© Horváth István Sándor


Imádság

Istenem, köszönöm, hogy gyermekeddé fogadtál és mennyei Atyámnak szólíthatlak téged. Amikor részesültem a keresztségben, te teremtettél újjá engem, te törölted el bűneim, te adtad nekem lelkem tiszta ruháját, te adtad szívembe a hitet, s te adtad szívembe a vágyat, hogy mindig téged keresselek. Segíts engem, hogy mindig a te Fiad, Jézus Krisztus útján, a hit útján, a kegyelem útján, a szeretet útján, az üdvösség útján, az örök élet útján járjak! Taníts meg engem arra, hogy miként élhetek úgy, hogy kedvedet találd bennem, s mindig a te szeretett gyermeked legyek!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20231024.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum