Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Mindaz, aki meghallgatja
szavaimat és szerintük cselekszik, ahhoz az okos emberhez hasonlít, aki a
házát sziklára építette. Szakadt a zápor, ömlött az ár, süvített a szél,
és nekizúdult a háznak, de az nem dőlt össze, mert sziklára épült. Aki
viszont hallgatja szavaimat, de nem követi azokat, ahhoz az ostoba
emberhez hasonlít, aki a házát homokra építette. Szakadt a zápor, ömlött
az ár, süvített a szél, nekizúdult a háznak, az összedőlt, és nagy
romhalmaz lett belőle. Ezzel Jézus befejezte beszédét. A nép
elragadtatással hallgatta tanítását, mert úgy tanított, mint akinek
hatalma van, nem úgy, mint az írástudók.
Mt 7,24-29
Elmélkedés:
Bölcsen és bátran
Augusztus huszadikán megszoktuk nagyformátumú beszédeket az évek során. Az
egyházi méltóságok és a világi elöljárók egyaránt ünnepélyes hangvételű
szónoklatokban méltatják ilyenkor a magyar nép első királyát, s
szenvedélyes lelkesedéssel hasonlítják össze az ezer esztendővel ezelőtti
időket jelen korunkkal, hogy hasznos tanulságok szülessenek meg a
hallgatóság fejében. Az ünnep hangulata és az ünnepi események a
szónokokat magasztos, fennkölt beszédekre ösztönzik, s ez talán így is van
rendjén. Én azonban most mégsem szeretnék ilyen túlbuzgóan szenvedélyes
beszédet tartani, csupán az a szándékom, hogy egyszerűen és közérthetően
elmondjam néhány gondolatomat.
Már régebben olvastam egy történetet egy vak emberről. Sosem kutattam,
hogy a valóságban megtörtént-e az eset vagy sem, helyette inkább annak
igaz tanulságát jegyeztem meg. Ez a vak ember koldulásból élt, bár az
"élt" kifejezés ebben az esetben erős szépítésnek számít. Szóval, inkább
csak tengette életét nagy szegénységben, mert hiszen abból a kevéske
aprópénzből, amit kopott kalapjába naponta dobtak a járókelők, az élelmen
kívül sok mindenre nem futotta. Kartonpapír táblájára valaki ákombákom
betűkkel ezt írta: "Vak vagyok. Kérem, adakozzanak!" Egy délelőtt egy arra
járó fiatalember, látva, hogy a szöveg mennyire kevés bevételt hoz,
elhatározta, hogy segít neki. Elvette a táblát, hátoldalára írt valamit és
visszaadta a vak koldus kezébe. Délután, amikor hazafelé tartott,
elégedetten látta, hogy a szokásosnál több adományt kapott a vak. Persze
most mindenki arra kíváncsi, hogy mi volt a táblán, ami adakozásra
indított sokakat? Bár a történetnek nem ez a lényege, mégis elárulom:
"Tavasz van. De én nem láthatom." A történetben valójában nem a
reklámszöveg tartalma a fontos, hanem az, hogy ha valami nem megy, akkor
változtatni kell. Ha valami nem hoz eredményt, akkor új ötletre, új
módszerre, új stratégiára van szükség. Ha jobbat szeretnénk a jövőtől,
akkor nem szabad félnünk a változtatásoktól.
Talán ilyen gondolatok járhattak Szent István király fejében is, amikor a
magyar nép jövőjét szem előtt tartva a régi pogány vallás helyébe a
kereszténységet kívánta elterjeszteni. S bizonyára nem csupán az újítás
szándéka vezette ebben, hanem az is, hogy a keresztény vallásban olyan
értéket ismert fel, amelyre személyes életét és nemzete sorsát egyaránt
bátran bízhatta. Döntése helyesnek bizonyult és kiállta az idő próbáját.
Bölcs döntésének köszönhetően országunk a kereszténység sziklájára épült.
Wass Albert írja a Nagyapám tanítása című művében: "A megbízható embert
még ellensége is tiszteli, mert a megbízható ember a társadalom
sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a
szél." Szent István király ünnepének evangéliumában szintén szikláról és
szélviharról hallottunk. Házat csak szilárd alapra, országot csak
becsületes, megbízható emberekre lehet alapozni. Viharokat, árvizeket és
más természeti katasztrófákat, valamint válságokat kiálló és a csapások
után felegyenesedő nemzetet csak becsületes, megbízható emberekre lehet
alapozni. És az ilyen emberek mindig számíthatnak Isten segítségére.
Amikor egyszer nagy vihar volt, és sajnos az idei évben bőven kijutott
belőle az ország minden területén, egy családban az egyik gyermek a nagy
dörgés és villámlás elől behúzódott a szobájába, letérdelt és csendesen
imádkozott: "Istenem! Nézd, mekkora vihar támad rám! Elpusztít engem és
mindent!" A testvére, nem törődve az esővel és a viharos széllel, kiállt a
házuk teraszára és ezt kiáltotta: "Idenézz, te vihar, mekkora Isten áll
mögöttem! Ő védelmez engem!" Ez egy olyan bátor imádság, bátor hozzáállás,
amelyre a mai időkben ugyanúgy szükség van, mint a háttérben csendesen
imádkozókra. Szent István király napján kérjük Istent, hogy adjon nekünk
bölcsességet országunkat jobbító és embertársainkat felemelő teendőink
felismeréséhez és ő adjon nekünk bátorságot mindezek véghezviteléhez!
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Jézus! A te tanításod útján, a keresztény igazság útján indult el
magyar népünk ezer esztendővel ezelőtt, s ez segítette népünket az
évszázadok viharaiban. Bölcs emberként most mi is erre az igazságra, mint
sziklára építjük országunkat és egyéni életünket. Segíts minket személyes
feladatként felismerni a nemzet felemelkedéséhez szükséges jót és adj
nekünk bátorságot és erőt, hogy meg tudjuk ezt valósítani a te
dicsőségedre!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://evangelium.katolikus.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése