A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna
kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre
elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és
hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, és nem tudom, hova tették!"
Péter és a másik tanítvány elindult, és a sírhoz sietett. Futottak mind a
ketten, de a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb
ért a sírhoz. Benézett, és látta az otthagyott gyolcsleplet, de nem ment
be. Közben odaért Simon Péter is. Ő is látta az otthagyott lepleket és a
kendőt, amely Jézus fejét takarta. Ez nem volt együtt a leplekkel, hanem
külön feküdt összehajtva egy helyen. Akkor bement a másik tanítvány is,
aki először ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. Addig ugyanis még nem
értették meg, hogy Jézusnak fel kellett támadnia a halálból.
Jn 20,1-9
Elmélkedés:
Feltámadt Krisztus, reményetek!
A francia katolikus költő, Charles Péguy írt egy verset, nem is verset,
hanem egy hosszabb költeményt, amely reményről, pontosabban a keresztény
reményről szól. A költemény szerint az emberiség története egy
körmenetszerű nagy vonuláshoz hasonlít, amelyben egymás után sorakoznak a
nemzedékek, a körmenet élén pedig három nőalak halad egymás mellett, akik
a hitet, a reményt és a szeretetet, azaz a három isteni erényt jelképezik.
A bal oldalon a legidősebb nő lépked, nagyon céltudatosan, ő a hit
jelképe. A jobb oldalon egy középkorú nő, egy édesanya, ő szintén biztos
léptekkel halad előre. Középen pedig a legfiatalabb nő, egy kislány, aki
kettőjük kezébe kapaszkodik. Ez a kislány szinte elveszne köztük, ha nem
tartanák szorosan a kezét. Jobban szemlélve azonban kiderül, hogy
valójában ez a legkisebb alak halad elől, ő vezeti az egész menetet, a
remény húzza maga után a hitet és a szeretetet.
A húsvéti szentmise sajátos eleme a Szekvencia, amelyet az Alleluja és az
Evangélium előtt éneklünk. Ebben hangzik el az üres sír első tanúja felé a
kérés: „Mária Magdolna, mondd, mit láttál utadon!" És ő válaszolja: „Az
élő Krisztusnak sírját, feltámadt Urunk nagy diadalmát, angyalok
jelenését, Urunk halotti leplét. Feltámadt Krisztus, reményetek: Galileába
megy előttetek." És itt gondolkozzunk el egy kicsit ezen a kijelentésen,
hitvalláson: a feltámadt Krisztus a mi reményünk. A negyven napig tartó
böjti időszak elmúlta után átadjuk magunkat az örvendezésnek. Krisztus
földi élete szomorúan zárult, rengeteg bántalmazást kellett elviselnie az
emberek részéről, szenvednie kellett és meghalt. De ezzel nem ér véget a
történet, mert a mennyei Atya közbelép, feltámasztja őt a halálból és
ezzel új fejezet kezdődik az emberiség történetében. A megváltás
megtörtént a kereszten, egy pillanatra mintha megállt volna az emberiség
nagy menetének előrehaladása, mintha senki sem tudná, hogy most merre
kellene továbbhaladni, egyáltalán érdemes-e továbbmenni bármerre is, de
aztán a feltámadt Krisztus, aki a mi reményünk, a menet élére áll és
továbbvezet minket az örök élet felé. Reményünknek, az örök életbe vetett
reményünknek egyetlen szilárd alapja létezik: Krisztus feltámadása, ezt
ünnepeljük a mai napon.
Az evangéliumban az imént említett Mária Magdolnáról olvasunk, aki János
evangélista szerint elsőként ment Jézus sírjához és elsőként láthatta azt,
hogy a sír üres. A többi evangélista szerint ő és más asszonyok is mentek
a sírhoz hajnalban, hogy a pénteken este elmaradt balzsamozást elvégezzék.
Újra és újra elcsodálkozunk azon, hogy a feltámadás első tanúi asszonyok
és nem férfiak. Jézus férfiakat, tizenkét férfit választott ki, akiket
apostoloknak nevezett, hogy ők legyenek egész életének tanúi. És most, az
egyik leglényegesebb eseménynél nem ezek a férfiak, nem az apostolok
voltak az első tanúk, hanem asszonyok, akiket a zsidó társadalomban nem
tartottak egyenrangúnak a férfiakkal. Abban a korban vitás ügyekben a nők
tanúskodása érvénytelen volt, meg sem hallgatták őket, és most mégis
asszonyok lesznek az Úr feltámadásának tanúi, akik megviszik az örömhírt
az apostoloknak. A fentiek ismeretében persze, hogy üres asszonyi
fecsegésnek tartották, amit mondtak. Péter és János azonnal a sírhoz
szaladnak, hogy személyesen lássák, valóban üres-e a sír, mint ahogy azt
az asszonyok állítják.
Mindegy, hogy az asszonyokkal vagy az apostolokkal, de induljunk lélekben,
szaladjunk mi is az Úr sírjához! Hirdessük mi is: Krisztus feltámadt a
halálból, ő a mi reményünk!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Feltámadt Urunk, te azt a küldetést adtad apostolaidnak és
tanítványaidnak, hogy legyenek feltámadásod tanúi, hirdetői, és ők
engedelmeskednek kérésednek. Ennek köszönhetően kezdett el egykor terjedni
a feltámadás örömhíre, és lettek egyre többen hívőkké, csatlakoztak az
Egyházhoz, a benned és feltámadásodban hívők közösségéhez. E közösséghez
tartozunk mi is, akik megtapasztalhatjuk jelenlétedet, s akik szintén azt
a küldetést kapjuk, hogy legyünk a feltámadás hirdetői a világban. Segíts
minket, hogy feltámadásodba vetett hitünket mindig megvalljuk és az
üdvösség örömhírét apostoli buzgósággal terjesszük!
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20170416.mp3
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése