Miután az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így biztatták
egymást: „Menjünk hát Betlehembe, nézzük meg a történteket, amelyeket az
Úr hírül adott nekünk!" El is mentek sietve, és megtalálták Máriát,
Józsefet és a jászolban fekvő Kisdedet. Miután látták, elbeszélték
mindazt, amit már korábban megtudtak a Gyermekről. Aki csak hallotta,
csodálkozott a pásztorok elbeszélésén. Mária pedig szívébe véste
szavaikat, és gyakran elgondolkodott rajtuk. A pásztorok ezután
hazatértek. Dicsérték és magasztalták Istent mindazért, amit láttak és
hallottak, pontosan úgy, amint előre megmondták nekik.
Lk 2,15-20
Elmélkedés:
Pásztorok utódai
Idén októberben népszámlálást tartottak országunkban. Néhány rendkívüli
esetet leszámítva, amikor egyesek nem voltak hajlandók válaszolni a
kérdésekre vagy nem engedték be lakásukba a számlálóbiztosokat, az
összeírás rendben lezajlott. Mindenkit felkerestek az ezzel megbízott
emberek és feljegyezték életkörülményeiket, ugyanakkor az interneten is ki
lehetett tölteni a kérdőíveket. Kétezer esztendővel ezelőtt módszerét
tekintve egészen másként történt a népszámlálás, s egyáltalán nem volt
népszerű esemény az egykori római birodalom tartományaiban, több helyen
ugyanis lázadások törtek ki. A császári rendelkezés szerint a családoknak
a családfő születési helyére kellett menniük. Az Augusztus császár-féle
összeírás aligha kerülhetett volna a világtörténelem leghíresebb eseményei
közé, ha nem éppen ekkor történt volna Jézus születése. Ezen esemény miatt
indult ugyanis útnak József Názáretből Betlehembe Máriával, az ő
eljegyzett feleségével. A Betlehemben történt eseményről Szent Lukács
evangélista jegyezte le a legrészletesebben. Az éjféli mise evangéliumi
részlete beszámol a népszámlálásról, megemlíti, hogy József és Mária hiába
keresnek szállást, s emiatt egy istállóban kénytelenek meghúzni magukat
éjszakára. Itt, egészen egyszerű és szegényes körülmények között született
meg Jézus, s ezt a hírt az angyalok viszik meg a környéken nyájukat őrző
pásztoroknak.
Ezt a beszámolót folytatja a karácsony napi reggeli szentmise, amelyet
pásztorok miséjének nevezünk. Az előző rész folytatásaként az
evangéliumban arról halottunk, hogy a Megváltó születésének örömhírére a
pásztorok azonnal útnak indultak, hogy felkeressék az újszülöttet. És itt
érdemes egy pillanatra megállnunk. Valamivel korábban útnak indult József
és Mária, akik nagy utat tettek meg a népszámlálás miatt. Aztán most útnak
indulnak a pásztorok, akiknek rövid az útjuk. Később majd hallunk még a
háromkirályokról is, akik szintén útnak indulnak, hogy hosszú vándorútjuk
végén ők is megtalálják az újszülöttet. A karácsony útnak indító ünnep.
Útnak indulunk a templomba, mert egy vallási ünnepet az Isten házában
illik közösségileg megünnepelni. Jól tudják ezt azok is, akik máskor nem
indulnak útnak.
Ugyanakkor a karácsony bevonult a családok életébe is. Itt sajnos már
kissé összekeverednek a dolgok. Sokaknál az ajándékozás vált a
legfontosabbá a szentestén vagy az ünnepség középpontjába a feldíszített
fenyőfa került. Fontos tisztáznunk, hogy karácsonykor nem a fenyőfát
ünnepeljük és az ünnep lényege nem a kellemes családi hangulat. A
karácsony Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának születésnapja. És ha ő nem
születik meg a családi otthonokban, akkor a családi békés hangulat nem fog
sokáig tartani. Ha ő nem születik újra a családtagok szívében, akkor a
karácsonyi szeretet gyorsabban elszáll, mint az angyalok. Az ünnep fényét
nem a színes karácsonyfaégők adják, hanem a kis Jézusból, a világ
világosságából árad. Sok külsőség rakódott az évek során a családi
karácsonyi ünnepre, amelyeket mondhatunk szépnek és hatással vannak a
karácsonyi hangulatra. De ezek a külsőségek soha ne vonják el figyelmünket
a betlehemi Gyermekről, a kis Jézusról, aki örömünknek és boldogságunknak
az igazi forrása. Isten közel jön hozzánk, közénk jön, emberré lesz. Közel
van nem csak a gyermekekhez, hanem a család minden tagjához is. Gyertek és
nézzétek a betlehemet, a jászol szalmáján fekvő Gyermeket! Gyertek és
érezzétek, hogy közel van hozzánk, az egykori egyszerű pásztorok utódaihoz
az Isten! Velünk az Isten!
© Horváth István Sándor
2011. december 25. – Urunk születése – Karácsony – Ünnepi mise
Evangélium
Kezdetben volt az Ige. Az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt
kezdetben Istennél. Minden őáltala lett, és nélküle semmi sem lett, ami
lett. Őbenne élet volt, és ez az élet volt az emberek világossága. A
világosság a sötétségben világít, de a sötétség nem fogadta be. Föllépett
egy ember, akit Isten küldött: János volt a neve. Azért jött, hogy
tanúságot tegyen: tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa.
Nem ő volt a világosság, ő csak azért jött, hogy tanúságot tegyen a
világosságról. Az Ige az igazi világosság volt, amely a világba jött, hogy
megvilágítson minden embert. A világban volt, és a világ őáltala lett, de
a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, de övéi nem fogadták be.
Mindazoknak azonban, akik befogadták, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei
legyenek; azoknak, akik hisznek benne, akik nem vér szerint, nem a test
kívánságából, és nem is a férfi akaratából, hanem Istentől születtek. És
az Ige testté lett, és közöttünk lakott. Mi pedig láttuk az ő dicsőségét,
mely az Atya Egyszülöttjének dicsősége, telve kegyelemmel és igazsággal.
János tanúságot tett róla, amikor ezt hirdette: „Ő az, akiről mondtam,
hogy utánam jön, de megelőz engem, mert előbb volt, mint én." Hiszen mi
mindannyian az ő teljességéből nyertünk kegyelemből kegyelmet. A törvényt
ugyanis Mózes által kaptuk, a kegyelem és az igazság azonban Jézus
Krisztus által valósult meg. Istent soha senki nem látta; Isten
Egyszülöttje, aki az Atya kebelén van, ő nyilatkoztatta ki.
Jn 1,1-18
Elmélkedés
Emberré lett
A karácsonyi ünnep lelki gazdagságát három szentmise hivatott feltárni az
ember előtt. Pontosabban a Megváltó születésének örömhírét hallgató, az
Isten Fia előtt hódolatát kifejezni akaró és a megtestesülésnek örvendező
ember, röviden: a karácsonyi titkot ünneplő ember előtt. Az éjféli
szentmisén csodálkozva hallgattuk az éjszaka csendjét megtörő angyali
éneket, amely a Megváltó születéséről szólt. Ez az örömhír ugyanúgy
megdobogtatta a szívünket, miként egykor a betlehemi pásztorok szívét is.
Isten ígérete beteljesedett, eljött emberi világunkba az Isten. A második
karácsonyi szentmisén, amelyet pásztorok miséjének nevezünk, mi is
elindultunk, hogy felkeressük Megváltónkat, aki a betlehemi istállóban a
jászolban fekszik és kifejezzük előtte hódolatunkat. A pásztorokhoz
hasonlóan mi is hiszünk az angyali szónak, mi is felismerjük a gyermekben
Isten emberré lett Fiát, és mi is szívünk imádásával hódolunk előtte. A
karácsonyi titkot harmadikként a mostani ünnepi szentmise tárja fel
számunkra, amelyben Isten Fia megtestesüléséről hallunk az evangéliumban.
János evangélista írásának bevezetésében a megtestesülés titkát mondja el
rövid tőmondatokban, egyszerű szavakat használva. Evangéliumának kezdete
az ő személyes hitvallása a megtestesült Fiúról, ugyanakkor az első
keresztény közösség hitvallása is. Az isteni Igéről szóló himnusz
csúcspontja a következő kijelentés: „És az Ige testté lett, és közöttünk
lakott" (Jn 1,14). Nem arról van itt szó, hogy Isten rendkívüli módon
megjelenik az ember számára, nem arról hallunk itt, hogy a láthatatlan
Isten csodálatos módon megmutatja magát az embereknek, hanem arról, hogy
testté lesz, emberré lesz, emberként születik meg. Nem emberi
kíváncsiságunk és Istent látni akarásunk teljesítésére történik meg a
csoda, hanem azért, hogy Isten egyértelműen kinyilvánítsa emberszeretetét,
véghezvigye a megváltást, megváltásunkat, amely a megtestesüléssel
kezdődik és Jézus kereszthalálával teljesedik be.
Mi a jelentősége annak, hogy Isten emberré lett? Nem teológia, elméleti
választ szeretnék erre a kérdésre adni, hanem egy egészen gyakorlati
dologra szeretnék rávilágítani. Sokan örülnének annak, ha a vallás
megmaradna a szavak szintjén, a tanítás szintjén, elméleti síkon. Mert
akkor csupán abban kellene dönteniük, hogy elhiszik-e, elfogadják-e ezt a
tanítást. Csak abban kellene állást foglalniuk, hogy adnak-e szóbeli
választ a szóbeli tanításra. Jézus emberré válása azonban felülemelkedik
ezen a szinten, átlép az elmélet határán. Isten emberként élt ebben a
világban, ugyanolyan emberként, mint mi. Emberként született meg és
emberként halt meg, mindenben vállalta emberi sorsunkat. És az Ő élete
kihívást jelent számunkra, mert élete – születésétől haláláig, sőt
feltámadásáig – példa, követendő példa számunkra. Emberré lett, hogy
megmutassa nekünk, hogyan kell nekünk emberként élni, mi az életünk célja,
hogyan kell keresnünk és teljesítenünk életünk során a mennyei Atya
akaratát. Nem elég tehát szóbeli választ adnunk, hanem egész életünkkel
kell válaszolnunk Isten hívására.
Alig észrevehetően lép közénk az Isten, hogy néha alig észrevehetően,
lassan, máskor gyors változással újjáalakítson minket. Észreveszem-e
szeretetét?
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus! Te vagy a fény, a világosság, a remény és a vigasztalás
számomra. Te vagy az Atya ajándéka. Te vagy a szeretet megnyilvánulása. Te
valóságos Isten és valóságos ember vagy. Szüless meg bennem! Élj bennem!
Halj meg bennem! És egykor támadj fel bennem az örök életre!
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése