2016. december 13., kedd

[Napi e-vangelium] 2016-12-13

2016. december 13. – Kedd

Abban az időben Jézus ezt mondta a főpapoknak és a nép véneinek: „Erről mi
a véleményetek? Egy embernek két fia volt. Odament az egyikhez, és így
szólt hozzá: „Fiam, menj ki ma, és dolgozz a szőlőben!" A fiú azt
válaszolta: „Nincs kedvem!", de később megbánta, és mégis kiment. Odament
a másikhoz, és annak is szólt. Az így válaszolt: „Szívesen, uram!", menni
azonban nem ment. Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?"
Azt felelték: „Az első."
Erre Jézus így szólt hozzájuk: „Bizony mondom nektek: A vámosok és utcanők
megelőznek titeket Isten országában. Mert eljött hozzátok János az
igazságosság útján járva, és ti nem hittetek neki, a vámosok és utcanők
viszont hittek neki. De ti, akik mindezt láttátok, még ezután sem tértetek
jobb belátásra, hogy higgyetek neki!"
Mt 21,28-32

Elmélkedés:

Az apáról és két fiáról szóló példabeszédben Jézus kétféle magatartást
állít szembe. Az apa mindkét fiút gyermekének tekinti, egyenlően bánik
velük, egyikük sem érezheti, hogy előnyben vagy hátrányban részesül
testvéréhez képest. Az apa kérése mindkét fiú felé ugyanaz, menjenek és
dolgozzanak a szőlőben. Az elsőként szólított fiú meglehetősen ridegen,
egészen röviden utasítja vissza a kérést: „Nincs kedvem!" A fiú annak
ellenére viselkedik tiszteletlenül apjával szemben, hogy ő megkapta a
kellő tiszteletet, hiszen apja fiúnak szólította őt. Helytelen reakcióját
ő maga ismeri fel és kijavítja hibáját, megy és megteszi, amit apja kért
tőle. A második fiú szóban megadja ugyan apjának a tiszteletet, kifejezi
készségét a kérés teljesítésére és tisztelettudóan „úrnak, urának"
szólítja apját, a kérést azonban mégsem teljesíti. A példabeszéd kérdéssel
zárul: „Kettőjük közül melyikük teljesítette az apa akaratát?", amelyre a
hallgatóság helyesen válaszol, amikor az első fiút nevezi meg.
Isten gyermekeinek tekint minket és szolgálatára hív. Nem elegendő
Urunknak elismerni őt és az sem, hogy ismerjük akaratát. De még az sem
elég, ha kedves szavakkal válaszolunk neki. Isten akaratát teljesíteni azt
jelenti, hogy életünkben és mások életében előmozdítjuk a megváltás és az
üdvözítés művét.
© Horváth István Sándor
 
 

Imádság:

Uram, Jézus Krisztus! Te vagy az igazi fény. Te vagy az igazi világosság.
Te vagy a világ világossága. Te vagy életem világossága. Te vagy az
egyetlen, aki elhozhatod életembe a hit fényét, a remény világosságát és a
szeretet ragyogását. Eljött az idő, itt a kedvező alkalom, most kell
elindulnom a bűnbánat útján, a hit útján, a hozzád vezető úton. Uram! A
karácsonyi ünnep öröme a veled való találkozásból születhet meg. Add, hogy
megérkezzek hozzád és felismerjem, benned, a betlehemi Gyermekben az
Istent, aki végtelenül szeretsz engem és minden embert.

 
A mai olvasmány és a zsoltár szövege itt olvasható:
http://igenaptar.katolikus.hu/
 
A mai evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
http://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20161213.mp3
 
_______________________________________________
Evangélium365
http://www.evangelium365.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Blogarchívum