Abban az időben Jézus így szólt apostolaihoz: „Ha testvéred vétkezik
ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád,
megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, vigyél magaddal egy
vagy két társat, hogy kettőnek a tanúbizonysága vagy háromé tanúsítsa a
dolgot. Ha rájuk sem hallgat, mondd meg a hívek közösségének. Ha a
hívek közösségére sem hallgat, vedd úgy, mintha pogány volna vagy
vámos.
Bizony mondom nektek: Amit megköttök a földön, meg lesz kötve a
mennyben is; és amit feloldotok a földön, fel lesz oldva a mennyben is.
És bizony mondom nektek: Ha ketten közületek valamiben egyetértenek a
földön és úgy kérik, megkapják azt mennyei Atyámtól. Mert ahol ketten
vagy hárman összejönnek az én nevemben, ott vagyok közöttük."
Mt 18,15-20
Elmélkedés:
Testvéri szembesítés
Mint városunk plébánosát, engem is meg szoktak hívni minden évben az
óvodai ballagásra. Mindig szívesen elmegyek az ilyen ünnepségre, hogy
találkozzak a gyerekekkel, akik az iskolában majd a többi tantárgy
mellett hittant is fognak tanulni. A gyerekek ilyenkor szép műsort
adnak, hogy megmutassák szüleiknek és a vendégeknek, hogy mit tanultak
az óvodai évek során, s lám, annyira okosak már, hogy elkezdhetik a
komolyabb tanulást az iskolában. A kis óvodások elbúcsúznak kisebb
társaiktól és az óvó néniktől, és persze az óvó nénik is búcsút vesznek
tőlük. Az egyik ilyen ballagás alkalmával az óvó néni személyre szóló,
rövid levelet írt minden gyermeknek, amelyet fel is olvasott mindenki
előtt. A levelekben mindenkinek felsorolta dicséretet érdemlő jó
tulajdonságait, de a hibáikról sem feledkezett meg. Kedves szavakkal
igyekezett őket jó irányba terelni, és semmi sértő nem volt szavaiban.
Biztos vagyok benne, hogy nem csak akkor, a szülők és vendégek előtt
mondta el a gyerekeknek a hibáit, hanem korábban négyszemközti
beszélgetésekkel is igyekezett őket segíteni abban, hogy kijavítsák
hibáikat. Úgy gondolom, hogy a figyelmeztetésnek ez egy helyes módja,
mert nem megszégyeníteni akarja a gyermeket, hanem elindítani a javulás
útján.
A figyelmeztetésnek egészen más módjával találkozunk naponta a
híradásokban, amikor egy-egy ember bűneit nyilvánosságra hozzák, ha
egyáltalán ez még figyelmeztetésnek nevezhető. A cél ugyanis itt
tulajdonképpen az, hogy lebuktassák az illetőt és fejére olvassák
bűneit. De vajon ez visszatartja őket vagy másokat a hasonló
bűncselekményektől? Vajon őszinte megbánást tanúsítanak ezek a nagy
nyilvánosság előtt megszégyenített emberek? Vajon elindulnak a javulás
útján? Erős kételyeim vannak, mert még nem hallottam olyanról, hogy e
személyek megbánták vagy jóvátették bűnüket. Inkább újra és újra azt
halljuk tőlük, hogy mindenben a törvények szerint jártak el és semmiben
sem érzik felelősnek magukat. És mindjárt tegyük hozzá azt is, hogy a
társadalom elszámoltatást követelő igényének megfelelni kívánó
újságírók sok esetben ártatlan embereket hurcolnak meg, akik valójában
áldozatai ennek a „nagy igazságfeltárásnak".
Hogyan lehet valakit szembesíteni a hibáival? Két példát említettem
ezzel kapcsolatban, az óvó néni feddését és a nagy nyilvánosság erejét.
Tulajdonképpen mindkettő esetében arról van szó, hogy a hibázót, a
bűnöst szembesítjük azzal, amit tett. Az egyiknél jó esélyt látok a
javulásra, a másiknál egyáltalán nem. Mindenkinek meghagyom a
szabadságot, hogy eldöntse, vajon melyik nevezhető krisztusi,
evangéliumi, keresztényi megoldásnak.
A mai vasárnap evangéliumában Jézus egyértelmű útját mutatja meg a
testvéri feddésnek, amely elérheti igazi célját, tudniillik azt, hogy a
bűnös letérjen helytelen útjáról. Érdemes odafigyelnünk a fokozatosság
elvére! Jézus nem azt mondja, hogy ha testvéred vétkezik ellened,
azonnal jelentsd fel vagy jelentesd meg az újságban. Gyengeségeire,
hibáira figyelmeztetni a másikat csak nagy tapintattal, óvatosan lehet.
Nem arra kell törekedni, hogy a fejére olvassuk a bűneit, hanem ő maga
lássa be, hogy amit tesz, az helytelen. Senkinek sem esik jól az ilyen
figyelmeztetés, mert nehéz észrevenni a másik jószándékát szeretetét.
Befejezésül még szeretném azt is megemlíteni, hogy bár sok esetben nem
vezet eredményre a szeretetteljes figyelmeztetés, sőt még az is
előfordulhat, hogy harag lesz belőle, de mindennek ellenére nem
mondhatunk le róla. Igenis keresztényi kötelességünk az, hogy
figyelmeztessünk másokat, ha letérnek a helyes útról és olyan dolgokat
tesznek, amelyek mások érdekeit vagy éppen a közösség érdekeit sértik.
És ezt talán legfőképpen azért kötelességünk megtenni, mert ezekkel a
bűnökkel az ember nem csak másoknak okoz kárt, hanem saját magának is
azáltal, hogy üdvösségét sodorja veszélybe. Legyen bennünk mindig igazi
szeretet, amikor másokat az üdvösség útjára szeretnénk visszatéríteni
és ezt csak akkor tegyük, ha nem csak farizeusi módon vagyunk jobbak
másoknál!
© Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus Krisztus! A te szereteted jele és eszköze szeretnék lenni.
Adj nekem alázatot, hogy a hibát először mindig magamban keressem, s
kész legyek elindulni a jó úton. Elsősorban nem másokon, hanem magamon
szeretnék változtatni, hogy egészen olyan legyek mint te: irgalmas és
megbocsátó minden emberhez.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése