Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy
ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta
vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a
harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra
kelt. Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott
velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így
szólt: „Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta."
Az úr így válaszolt: „Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű
voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!"
Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: „Uram, két talentumot
adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta." Az úr így válaszolt: „Jól
van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád:
Menj be urad örömébe!"
Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott, így szólt: „Uram!
Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és
onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és
elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!"
Válaszul az úr ezt mondta neki: „Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad,
hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem
ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha
megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és
adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még
adnak, hogy bővelkedjék; és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije
van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre!
Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!"
Mt 25,14-30
Elmélkedés:
Jutalmazás és büntetés
A napokban egy fiatal egyetemista mesélte, hogy ellátogatott korábbi
iskolájába. Az igazat megvallva nem az iskolára volt kíváncsi, hanem egy
rendezvényre ment, de ha már ott volt nézelődött egy kicsit a folyosókon
és a tantermekben, ahol nyolc évet töltött. Sokat nem változott az iskola
az elmúlt években, legfeljebb a bútorzat kopott meg egy kissé, de örömmel
fedezett fel egy újdonságot. Az intézmény nagy csarnokában, ahol az
ünnepségek szoktak lenni, elhelyeztek egy nagy táblát, egy amolyan
dicsőségtáblát. „Akikre büszkék vagyunk" felirat díszelgett a tábla
tetején, rajta pedig azoknak a tanulóknak arcképe és neve, akik az előző
évben kitűnő bizonyítványt szereztek vagy sikeresen szerepeltek valamilyen
tanulmányi versenyen. Sok iskolában találhatók ilyen táblák, és hasznosak
is, mert bizonyára többeket ösztönöznek a szorgalmas tanulásra. Eszter,
mert így hívják az egyetemistát, mosolyogva gondolt arra, hogy az ő
idejében még nem volt ilyen dicsőségtábla a jó tanulók számára, amelyre ő
is felkerült volna, mert sorra nyerte minden évben a matematika
versenyeket. Aztán körülnézett, hogy nincs-e véletlenül a közelben egy
szégyentábla, ahová pedig a rossz tanuló fényképét teszik fel, de ilyet
nem talált. Nem is szoktak ilyet állítani az iskolákban, mert nem akarnak
senkit sem megszégyeníteni. Az oktatási intézmények dicsőségtáblái azt a
célt szolgálják, hogy ilyen módon is elismerjék a jó tanulók
teljesítményét, és őket követendő példaként állítsák a többiek elé. Az
elismerésnek és a jutalmazásnak nem csak az iskolákban, hanem a
munkahelyeket és az élet más területein megvannak a megfelelő módjai, sőt
még az elmarasztalásnak és a büntetésnek is, gondoljunk csak például a nem
fizető személyek vagy cégek feketelistáira.
A mai evangéliumban a jól és a rosszul teljesítő szolgákról hallottunk egy
példabeszédet. Az volt a feladatuk, hogy uruk távollétében annak
vagyonával gazdálkodjanak. Akiknek sikerült, örömmel számoltak be
munkájukról, s akár felkerülhettek volna egy dicsőségtáblára, de mivel
ilyen nem volt, ezért a gazdájuktól kaptak szóbeli elismerést: „Jól van,
te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be
urad örömébe!". Ugyanennek a példabeszédnek a Szent Lukács evangélista
szerinti változatában a szóbeli dicséret mellett még városok kormányzását
is megkapták a jól gazdálkodó szolgák (vö.: Lk 19,11-17). Az a szolga
viszont, aki nem teljesítette a rábízott feladatot, azaz nem gazdálkodott
a vagyonnal, az ugyan nem került fel egy szégyentáblára, de megfelelő
büntetést kapott gazdájától. A jutalmazás és a büntetés rendszere az élet
bármely területén akkor hasznos és működőképes, ha igazságos.
Bevallom, hogy az igazságosság elvét manapság nem mindig tapasztalom.
Isten mindig igazságos, az igazságosság az ő egyik tulajdonsága. Az ember
viszont sokszor nem igazságos. Érdekes interjút láttam a minap egy
világhírű amerikai közgazdásszal, aki elmondta, hogy az általa irányított
pénzintézet a gazdasági világválság miatt óriási veszteséget könyvelhetett
volna el, de az állam nem támogatta volna őket néhány milliárd dollárral.
Elismerte, hogy bizony rosszul gazdálkodtak a rájuk bízott vagyonnal, majd
pedig a riporter kérdésére elárulta, hogy 12 millió dollár jutalmat kapott
munkájáért. Zárójel: nem ő volt az egyetlen. Aztán még szemrebbenés nélkül
hozzátette, hogy szerinte is jó volna az alapvető erkölcsi törvények
betartása a pénzvilágban. Valószínűleg nem önmagára gondolt, mert ha
szemernyi erkölcsi érzék és tisztesség lett volna benne, akkor nem vette
volna fel a hatalmas összegű jutalmat. Az evangéliumban szereplő utolsó
szolga legalább az egy talentumot vissza tudta adni és pazarolta el azt,
de még így is büntetést kapott. Vajon mit érdemelnek napjaink rosszul
gazdálkodó pénzügyi szakemberei? Azt üzenjük nekik, hogy ne örüljenek
túlzottan a jutalomnak! Mert lehet, hogy az emberek között nem érvényesül
mindig az igazságosság elve, de Istennél igen. Egyszer hazajön a gazda,
hazatér az Úr vagy ők kerülnek Isten elé, és akkor igazságos lesz a
számonkérés, a jutalmazásban és a büntetésben érvényre jut az
igazságosság.
Az egyházi év vége felé közeledvén a vasárnapi evangéliumok a végső időkre
és az isteni számonkérésre irányítják figyelmünket. Ezt teszi a mai
példabeszéd is. Isten nem anyagi javakat bíz ránk, hanem képességeket ad
nekünk, hogy ezekkel szolgáljuk, segítsük embertársainkat. És Isten időt
ad nekünk, egyeseknek hosszabb, másoknak rövidebb földi életet, hogy ezzel
az idővel gazdálkodjunk. Talán erre is utalhat a példabeszédben szereplő
öt, kettő vagy egy talentum. Hogyan használjuk fel az időt? Egyszer majd
mindannyiunknak számot kell adnunk minderről Istennek! A mennyországban
nem lesz szégyentábla és a pokolban sincs dicsőségtábla. Mert a pokol, a
kárhozat maga a büntetés, a szégyen helye, ahol ne lehet büszkének lenni
senkire. A mennyország pedig a dicsőség helye. Vajon bekerülök-e? Az
ítéletkor Isten igazságossága mellett számíthatok irgalmasságára is.
© Horváth István Sándor
Imádság:
Urunk, Istenünk! Csodálatos képességekkel áldottad meg az embereket és
bizalmad jeleként arra kérsz bennünket, hogy embertársaink szolgálatára
álljunk. Segíts minket, hogy minden adottságunkkal önmagunk és mások
üdvösségét segítsük, s ezáltal dicsőséget szerezzünk neked. Hűséges
szolgáid akarunk lenni, akik szolgálatunk jutalmaként eljuthatunk az örök
életre.
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.evangelium365.hu/
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése