Amikor (a kenyérszaporítás után) a tömeg befejezte az étkezést, Jézus
mindjárt a csónakba parancsolta tanítványait, hogy amíg ő elbocsátja a
tömeget, menjenek át előtte a túlsó partra. Amint elbocsátotta az
embereket, fölment a hegyre, hogy egyedül imádkozzék. Közben beesteledett,
s ő ott volt egymagában. A csónak pedig már jó pár stádiumnyira
eltávolodott a parttól. Hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél fújt.
Éjszaka a negyedik őrváltás idején Jézus elindult feléjük a víz színén
járva. Amikor észrevették, azt hitték, hogy kísértet, és rémületükben
felkiáltottak. De Jézus azonnal megszólította őket: "Bátorság! Én vagyok!
Ne féljetek!" Erre Péter odaszólt neki: "Uram, ha te vagy az, parancsold
meg, hogy hozzád menjek a vízen!" Ő azt mondta: "Jöjj!" Péter ki is szállt
a csónakból, elindult a vízen, és ment Jézus felé. De az erős szél láttán
megijedt, és merülni kezdett. Felkiáltott: "Ments meg, Uram!" Jézus
nyomban kinyújtotta kezét, megfogta őt, és így szólt hozzá: "Te
kicsinyhitű, miért kételkedtél?" Mikor beszálltak a bárkába, a szél
elállt. A csónakban levők pedig leborultak előtte, és így szóltak: "Te
valóban az Isten Fia vagy!"
Mt 14,22-33
Elmélkedés:
Bátorság! Én vagyok!
Az elmúlt vasárnap evangéliuma a csodálatos kenyérszaporításról szólt. A
történet azért jelentős, mert a kenyerek megsokasításával Jézus mintegy
jelezte, hogy ő valóban Isten. Az újszövetség örömhírének hirdetőjeként
megismételte az ószövetségi idők manna-csodáját. Jézus vízen járása,
amelyet a mai evangéliumban hallottunk ennek az eseménynek a folytatása és
jelentősége is abban áll elsősorban, hogy szintén Jézus istenségét
bizonyítja. Ennek a természeti csodának ugyanis önmagában nem sok értelme
és haszna volna. A betegek meggyógyításakor például a csodának amellett,
hogy visszaadja valakinek a testi egészséget, hit ébred abban, aki
részesül benne, valamint a szemlélőkben is. A kenyérszaporításkor pedig az
éhező nép élvezi a csoda hasznát, azt, hogy Jézus jóllakatja őket. Vagy
idézhetjük még talán a kánai menyegző csodáját is, a víz borrá
változtatását, amikor szintén valami hiányzik az emberek öröméhez és Jézus
megadja azt. De mi értelme volna a vízen járásnak önmagában? Ez a csoda
tehát szintén Jézus istenségét igazolja.
Ezt támasztja alá az elbeszélés két kulcsmondata: Az egyik, amikor Jézus a
rettegő apostolokhoz közeledve azt mondja, hogy "Én vagyok." E kijelentés
emlékeztet minket arra, amikor a Mindenható Isten megjelent Mózesnek az
égő csipkebokorban és a próféta kérdésére így nevezte magát: "Én vagyok
az, Aki vagyok" (Kiv 3,14). Jézus tehát osztozik az Isten dicsőségében és
ugyanúgy nevezi magát, mint Isten.
A másik kulcsmondat pedig az elbeszélés végén hangzik el a tanítványok
szájából: "Te valóban az Isten Fia vagy!" (Mt 14,33). Máté evangélista
tehát úgy zárja le a vízen járás történetét, mintha csak egyenesen az lett
volna a szándéka a leírással, hogy a jelenlévők szájába adja a hitvallást,
amely szerint Jézus Isten. Mind a kenyérszaporítás csodája, mind pedig a
vízen járás csodája Jézus istenségéről ad bizonyságot számunkra. Ha ezt a
hitvallást magunkénak valljuk, mi is megtapasztalhatjuk Jézus segítségét,
meghallhatjuk bátorító szavát, amikor veszélyben vagyunk vagy éppen
"ellenszél" miatt nem tudunk előbbre jutni.
Az egyik hittanos kislány, akit az egyszerűség kedvéért most nevezzünk
Eszternek, az egyik korábbi nyáron Horvátországban nyaralt családjával.
Hazatérve lelkesen mesélte el élményeit, amelyek közül a legemlékezetesebb
az volt számára, amikor hajóval utaztak át egy szigetre. A víz nagyon
nyugodt volt, amikor elindultak, s úgy tűnt, hogy igen kellemes
kirándulásnak néznek elébe. Gyönyörködtek a végtelen tengerben, lassan
szinte már eltűnt szemük elől a part, ahonnan elindultak, de még nem
látták úti céljukat, a szigetet, amikoris hirtelen feltámadt a szél és
nagy tengeri viharba kerültek. A hatalmas hajó egészen kicsinek tűnt a még
hatalmasabb hullámok között. Az utasok félelme egészen természetes volt
ebben a helyzet, de még a hajó személyzete is megijedt, mert ők sem
gyakran kerülnek ilyen nagy viharba. A kis Eszter ösztönösen imádkozni
kezdett, mint minden nehéz helyzetben. A vihar aztán az imának és a
természet rendjének köszönhetően egy idő után csillapodni kezdett, s mire
megérkeztek a szigetre, már újból gyönyörű volt az idő.
Ha tengeri viharba nem is kerültünk még, sokszor úgy vagyunk életünkkel,
mint akik kihajózunk az ismeretlen tengerre. Ilyenkor rögtön
megtapasztaljuk, hogy mennyire sebezhetőek és kiszolgáltatottak vagyunk,
főként akkor, ha nem érezzük a mi Urunk közelségét. Félelmeinket az Ő
közeledése oszlatja el. Isteni hatalmát és nagyságát felismerve bátorság
tölt el minket, hogy életünk legnehezebb helyzeteiben is helyt tudjunk
állni. Ismerjük fel mindig a lelkünket megmentő, hitünket növelő,
bátorságot adó és nyugtalan, kereső szívünket lecsendesítő Jézust!
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Jézus Krisztusom, az örök Atyának Fia, Uram és királyom! Mit hagytál te a
világra, tieidre, mit örökölhettünk tőled? Mit mondhattál mást a magadénak
a szenvedésen, gyötrelmeken és szégyenen kívül, a kereszten kívül, melyen
kínlódva fejezted be életed?
Ha igazi gyermekeid akarunk lenni, Uram, ha örökségünkről nem akarunk
lemondani, akkor vállalnunk kell a szenvedést nekünk is, s nem szabad
elmenekülnünk elole!
Avilai Szent Teréz
_______________________________________________
Evangelium minden nap
http://www.katolikus.hu/szombathely/szombathely-ev.html
Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése