2026. április 30., csütörtök

[Napi e-vangelium] 2026. május 01. péntek

2026. május 1. – Péntek, Szent József, a munkás

Evangélium

Tanító körútján Jézus az ő városába, Názáretbe érkezett, és ott tanított a zsinagógában. Hallgatói csodálkoztak, és így beszéltek róla: „Honnan van ennek a bölcsessége és csodatevő ereje? Hát nem az ács fia ez? És nem Mária az anyja? Nemde Jakab, József, Simon és Júdás az (unoka)fivérei? És nem itt élnek-e közöttünk az (unoka)nővérei is? Honnét vette hát mindezt?” És csak botránkoztak rajta. Jézus erre így szólt: „Sehol sem becsülik kevesebbre a prófétát, mint szülőföldjén és otthonában.” Hitetlenségük miatt nem is művelt ott sok csodát.
Mt 13,54-58

Elmélkedés

„Hát nem az ács fia?” – kérdezik Jézusról a názáretiek. Ők jól ismerik Jézust, látták felnőni, tehát nem lehet próféta. A Megváltó nem jöhet onnan, ahol kalapács koppan, fűrészpor száll, forgács röppen a gyalu körül. Az emberek visszautasítják Jézust, mert nem tudják összeegyeztetni az istenit a hétköznapival, Isten megváltó tervét saját elképzeléseikkel. A názáretiek kételkedése rávilágít egy mélyebb igazságra: a hit nemcsak az isteni csodákban való bizalom, hanem annak elfogadása is, hogy Isten jelen van a hétköznapi dolgokban. A műhelyben, a verejtékes munkát végzőkben, az egyszerű emberek életében.
Szent József, akire a mai napon emlékezünk, a munkás emberek védőszentje és példaképe, aki úgy végezte mindennapi munkáját, hogy közben isteni titkokat hordozott szívében. Nem szavakkal, hanem tettekkel tanít. Jézus éveken át vele dolgozott, és tőle tanulta meg, hogyan kell emberként élni, dolgozni, figyelni, szolgálni. József igazi érdeme nem a látványos munka, hanem az Istennek való engedelmesség és szolgálat.
Napjainkban, amikor sokak számára a teljesítmény, a siker, a haszon a fontos, Szent József példát ad a csendes, hűséges munkára, amely nem csupán egyéni célokhoz vezet, hanem Istenhez. Mert minden szorgalmas mozdulatban, minden becsülettel végzett feladatban felfedezhetjük Isten jelenlétét.
Tanuljuk meg Szent Józseftől, hogy ott szolgáljunk, ahol talán senki sem veszi észre.
© Horváth István Sándor


Imádság

Szent József! Te kétkezi munkáddal segítetted a Megváltót, taníts minket is Isten jelenlétét keresni és megtalálni a hétköznapi feladatainkban! Segíts, hogy munkánk ne csak kenyérkereset legyen, hanem Istennek végzett szolgálat is! Add, hogy ne a világ elismerését hajszoljuk, hanem Isten akaratát teljesítsük csendben, kitartóan, hűséggel! Vezess minket, hogy életünk minden napján Krisztust hordozzuk a szívünkben, akár kalapácsot, akár könyvet, akár gyermeket tartunk a kezünkben! Imádkozz értünk, hogy a mindennapokban felfedezzük Isten jelenlétét!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260501.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. április 29., szerda

[Napi e-vangelium] 2026. április 30. csütörtök

2026. április 30. – Csütörtök

Evangélium

Miután a húsvéti vacsorán Jézus megmosta tanítványai lábát, így szólt hozzájuk: „Bizony, bizony, mondom nektek: Nem nagyobb a szolga uránál, sem a küldött küldőjénél. Boldogok vagytok, ha ezt megértitek, és így is cselekedtek. Nem mindnyájatokról mondom ezt. Ismerem azokat, akiket választottam. De be kell teljesednie az írásnak: „Akivel megosztottam kenyeremet, sarkát emelte ellenem.” Előre megmondom, mielőtt megtörténnék, hogy amikor megtörténik, higgyétek, hogy én vagyok. Bizony, bizony, mondom nektek: aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be; aki pedig engem fogad be, azt fogadja be, aki küldött engem.”
Jn 13,16-20

Elmélkedés

„Aki befogadja azt, akit én küldök, engem fogad be” – mondja Jézus a mai evangéliumban. Ebben az egyetlen mondatban benne van az egész keresztény küldetés lényege. A tanítvány nem önmagát képviseli, hanem Krisztust. Nem a saját szavait mondja, hanem az evangélium igazságát hirdeti. Nem önmaga körül épít világot, hanem másokat emel fel, másokat szolgál Jézus nevében, így építve a krisztusi közösséget.
A húsvéti időszak nagy ajándéka, hogy feltámadása után Jézus új küldetést, megbízatást ad. Ez a küldetés nem csupán szavakban áll, hanem életformát jelent. A tanítvány életének hitelessége az, ami Krisztus jelenlétére utal. Amikor valaki irgalommal fordul mások felé, amikor megbocsát, amikor hűséges marad egy nehéz helyzetben, vagy épp szeretettel hallgat meg egy bajban lévőt, akkor ő Krisztust képviseli. És akin keresztül Krisztus megérint egy másik embert, azon keresztül maga az Isten jön közel.
Krisztus küldöttei vagyunk. Nem kiválasztott elitként, hanem szeretett tanítványokként. Az Úr követei a családban, a munkahelyen, a templomban, az utcán, mindenütt. Ha így élünk, életünk tanúságtétellé válik. Csendes, hétköznapi tanúságtétellé, amelyet Isten áldása kísér.
© Horváth István Sándor


Imádság

Uram, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy nekem is küldetést adsz. Bár sokszor gyenge és törékeny vagyok, te mégis rám bízod evangéliumodat. Segíts, hogy ne önmagamat, hanem téged képviseljelek! Add, hogy jelenlétem békét sugározzon, szavaimban ott visszhangozzék a te igazságod, és tetteimből kiolvasható legyen a szeretet, amely belőled fakad! Taníts alázatra, hogy mindig emlékezzek arra, hogy a tanítvány nem nagyobb Mesterénél! Segíts engem, Uram, a tanúságtételben!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260430.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. április 28., kedd

[Napi e-vangelium] 2026. április 29. szerda

2026. április 29. – Szerda, Sienai Szent Katalin szűz és egyháztanító, Európa társvédőszentje

Evangélium

Abban az időben Jézus megszólalt, és ezt mondta: Magasztallak téged, Atyám, ég és föld Ura, mert elrejtetted mindezt a bölcsek és okosak elől, és kinyilatkoztattad a kicsinyeknek! Igen, Atyám, így tetszett ez neked! Az én Atyám mindent átadott nekem, és nem ismeri a Fiút senki más, csak az Atya, s az Atyát sem ismeri más, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni. Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok, és terhek alatt görnyedtek: én felüdítlek titeket! Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert én szelíd vagyok és alázatos szívű, és nyugalmat talál lelketek. Mert az én igám édes, s az én terhem könnyű.
Mt 11,25-30

Elmélkedés

Jézus szavai rávilágítanak arra, hogy az Isten ismeretéhez elsősorban nem tanulmányok, hanem tiszta szív, gyermeki bizalom és nyitottság kell. Ezt a bölcsességet testesíti meg Sienai Szent Katalin, a XIV. század erős, bátor és mélyen misztikus asszonya, akit nem csupán korának egyházi vezetői hallgattak meg, hanem akit ma is egyháztanítóként tisztelünk. Katalin nem tanult teológiát az egyetemeken, mégis Isten annyira mély ismeretét kapta ajándékul, hogy írásait teológusok tanulmányozzák mindmáig.
Sienai Szent Katalin azt üzeni nekünk, hogy ne gondolkodjunk a szeretet módján, hiszen Isten minden helyzetben megadja nekünk a bölcsességet annak felismeréséhez, hogy mit kell tennünk. Ez a szeretet vezette őt, amikor járványos betegeket ápolt, amikor elment Avignonba, hogy a pápát visszatérítse Rómába, és amikor fáradhatatlanul közvetített a háborúskodó itáliai városállamok között. A világ szemében ő egy egyszerű nő volt, de Isten szemében az igazság hordozója.
Katalin élete tanúsítja, hogy a kicsinyek, a világ szemében jelentéktelenek, akikről Jézus beszél a mai evangéliumban, Isten nagy követei lehetnek. Katalin misztikus látomásaiban Jézus újra és újra megjelenik, mint jegyese, pásztora és a kereszt szeretetének tanítója. „Vegyétek magatokra igámat” – mondja Jézus az evangéliumban. Katalin nem csupán elfogadta ezt az igát, hanem másokat is hívott arra, hogy ezáltal Krisztushoz fűződő szelíd és mély kapcsolatban éljenek.
Szent Katalin írásai politikai, egyházi és lelki kérdéseket is bátran tárgyaltak. Közben mégis úgy élt, mint egy kicsiny lélek: szegényen, önátadással, mindenben az Atya akaratát keresve. Életpéldája ma is sürget bennünket: merjünk kicsik lenni, és merjünk szeretni, gondolkodás és késlekedés nélkül, de Isten bölcsességétől vezetve.
© Horváth István Sándor


Imádság

Urunk, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy Sienai Szent Katalint adtad nekünk, aki bátorsággal és alázattal mutatta meg az evangélium erejét. Segíts, hogy én is nyitott szívvel hallgassam tanításodat, és ne a világi tudományban, hanem a te bölcsességedben és szeretetedben bízzak! Add, hogy Katalin példája nyomán felismerjem: a te igád könnyű, mert velem hordozod! Adj erőt, hogy bízni tudjak benned, és legyen bátorságom szólni, szeretni, cselekedni, ha küldesz!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260429.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. április 27., hétfő

[Napi e-vangelium] 2026. április 28. kedd

2026. április 28. – Kedd

Evangélium

Abban az időben a templomszentelés ünnepét ülték Jeruzsálemben. Tél volt. Jézus éppen a templomban járt, Salamon oszlopcsarnokában. A zsidók körülvették őt, és megkérdezték: „Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Jézus így felelt: „Mondtam már nektek, de nem hiszitek el. Cselekedeteim, amelyeket Atyám nevében művelek, tanúságot tesznek rólam. De ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket kezemből. Atyám, aki nekem adta őket, hatalmasabb mindenkinél: senki sem ragadhatja el őket Atyám kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.”
Jn 10,22-30

Elmélkedés

„Ti nem hisztek, mert nem vagytok juhaim közül valók.” Jézus szavai keménynek tűnnek, de valójában nem a vele való életközösségből kizáró vagy elutasító szándékúak, hanem mély igazságot tárnak fel. A hit nem csupán ismeret vagy egyetértés kérdése, hanem kapcsolat. Jézus juhai hallgatnak hangjára, ismerik és követik őt. A hit tehát személyes válasz Isten személyes megszólítására.
Sokan ma is úgy keresnek bizonyosságot, ahogy egykor a zsidók tették: „Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk nyíltan!” Az emberi szív azonban gyakran akkor is zárva marad, ha a válasz ott áll előttünk. Jézus nem szenzációt kínál, hanem életet, csendes, de mély életközösséget, amely a hűségből, a figyelemből és az engedelmességből táplálkozik.
Az isteni hang nem kiabál. Jézus pásztorként vezet és nem katonaként vezényel. Az ő hangját csak az hallja meg, aki időt szán rá. Az Úr nyájához tartozni nem kiváltság, hanem hivatás: meghallani a hívást, és engedni, hogy vezessen.
„Senki nem ragadhatja ki őket kezemből” – mondja Jézus. Ez a kijelentés a keresztény remény egyik legmélyebb forrása. A mi biztonságunk nem a saját erőnkön, hanem az ő hűségén múlik. Talán néha úgy érezzük, elveszünk. Kétségek, nehézségek, belső sötétségek torzítják a látásunkat, gyengítik hitünket. De mindig Jézus kezében vagyunk és az Atya kezében. Isten hűsége a mi reményünk.
© Horváth István Sándor


Imádság

Jézus, Jó Pásztor! Add, hogy felismerjem a te hangodat a világ zajában! Taníts meg hallgatni, figyelni, benned bízni! Amikor gyenge vagyok, amikor kérdések gyötörnek, amikor a hit gyengül, emlékeztess rá, hogy a te kezedben vagyok, és abból senki sem ragadhat ki engem! Segíts, hogy hűségesen kövesselek akkor is, ha nem látok mindent világosan, nem ismerem fel rögtön szándékaidat! Köszönöm, hogy nem elvárásokat zúdítasz rám, hanem jelenléteddel hozol békét, nyugalmat a szívembe.

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260428.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

2026. április 26., vasárnap

[Napi e-vangelium] 2026. április 27. hétfő

2026. április 27. – Hétfő

Evangélium

Abban az időben Jézus így szólt: „Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, otthagyja a juhokat, és elfut, amikor látja, hogy jön a farkas. A farkas aztán elragadja és szétkergeti őket. A béres azért fut el, mert béres, és nem törődik a juhokkal. Én vagyok a jó pásztor. Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, – mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát. Életemet adom a juhokért. De más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Ezeket is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy nyáj lesz és egy pásztor. Azért szeret engem az Atya, mert odaadom az életemet, hogy majd ismét visszavegyem. Nem veszi el tőlem senki, magam adom oda, mert van rá hatalmam, hogy odaadjam, és van rá hatalmam, hogy visszavegyem. Ezt a parancsot kaptam Atyámtól.”
Jn 10,11-18

Elmélkedés

„Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért.” A mai evangéliumnak ez a mondata összefoglalja Jézus egész küldetését és azt is feltárja, hogy miben különbözik minden más vezetőtől, példaképtől, vallásalapítótól. Ő nem csak tanít, hanem meghal azokért, akiket szeret. Nemcsak a biztonságunkról gondoskodik, hanem az életét is odaadja, hogy mi élhessünk.
Jézus szembeállítja a pásztort a béressel, aki valójában nem törődik a juhokkal, mert neki nem a közösség sorsa, hanem a saját kényelme számít. Ha jön a farkas, a béres menekül. A pásztor viszont a nyáj mellett marad akkor is, amikor fájdalmas, veszélyes, kockázatos. Ez nemcsak Jézus keresztjére utal, hanem igaz ránk is. Ő akkor sem hagy el minket, amikor mindenki más elfordulna tőlünk.
A jó pásztor egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy ismeri a juhait, ezt a gondolatot már tegnap is megemlítettük. Jézus nem tömegben gondolkodik, nem statisztikai kategóriákban lát bennünket, hanem név szerint ismer minket. Ismeri személyünket, ismeri félelmeinket, reményeinket, csalódásainkat. Úgy vezet, hogy közben sosem veszít szem elől egyetlen lelket sem. Azt szeretné, hogy mi is így ismerjük őt: ne csak tanítását, hanem személyét, akiben felismerhetjük vezetőnket az örök életre.
A keresztény élet nagy kérdése nem az, hogy mit kell tennem, hanem az, hogy kiben bízom, kinek a vezetését, irányítását fogadom el. Jézus nem parancsokat ad, hanem önmagát. Ő az ajtó, aki által beléphetünk az életbe. Ő előttünk jár, hogy ne tévedjünk el az üdvösség felé vezető úton.
© Horváth István Sándor


Imádság

Jó Pásztorunk, Jézus Krisztus! Köszönöm, hogy nem béresként viselkedsz velem, hanem pásztorként, aki életét adta értem. Ismersz engem, gyengeségeimmel, sebeimmel, reményeimmel együtt. Segíts, hogy ne tévedjek el a világ zűrzavarában, hanem mindig felismerjem a te halk és igaz hangodat! Ne engedd, hogy a félelem vagy a kétség eltávolítson tőled! Add, hogy ne csak kövesselek, hanem én is pásztorrá váljak mások számára, én is a szeretet, a figyelem, a megbocsátás embere legyek!

Az e havi olvasmányok és zsoltárok szövege itt olvasható:
https://igenaptar.katolikus.hu

Az evangélium és elmélkedés szövege itt hallgatható meg:
https://evangelium.katolikus.hu/audio/NE20260427.mp3


Feliratkozás a napi e-mail küldésre:
Küldjön egy üres levelet az
evangelium-feliratkozas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja:
Evangélium feliratkozas

Napi e-mail küldés lemondása:
Küldjön egy üres levelet arról az e-mail címről, amiről a napi evangéliumot eredetileg megrendelte, az
evangelium-lemondas [kukac] katolikus.hu címre, a levél tárgyához ezt írja
Evangélium lemondás

_______________________________________________ Evangélium365 https://www.evangelium365.hu/

Blogarchívum